Kéthely, Magyari utca 3.
Archív képek

Kéthely
Magyari utca 3.
Az általános iskola előkertjében látható.

Felállítás1968. november 24.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.06.14. 22:00
Balatonmáriafürdőn lévő szállásomtól elég közelinek tűnt Kéthely, ahol a központi helyeken látható alkotások persze már a lapon vannak, de ez a szobor nem. Az első délután, a viszonylag sűrűn induló buszra pattantam és rövid idő alatt ott is voltam.

Eléggé meglepett, hogy az utcáról jól látható ez az olvasó leányka, kora jellegzetes alakja. Az elmúlt idő persze látszik rajta, de mégis rendezett, szeretett darabja lehet az iskolának. Kezében könyvvel, elmélyülten olvas, mintha megállt volna körülötte a világ.

Intő jel is talán egyben, hiszen az iskola, a tanítás, a tanulás 'munkaeszköze' ma már a számítógép. Így jóleső látni az olvasó kislányt és figyelni arcát. Érdekes talán az összehasonlítás a jobb és a bal arcocska között. Egyik talán komoly, a másik oldalon kis mosoly.
Mit olvashat? Valamit, ami figyelmét leköti, de fantáziáját mozgatja, kellemes olvasmány. Üdítő látvány, megnyugtató jelenség.

Érdekes összevetni ezt az alkotást a körmendi 'Olvasó lány'-nyal. Gyakorlatilag ugyanaz a 'figura', a jelenet, az üzenet, nyilvánvalóan ugyanaz a plasztika szolgált alapul. Éppen az arcok megformálásában látszik különbség, de véleményem szerint számottevő. Ez a kislány hamvas-fiatal egy iskolában, a csatolt lapon látható érettebb, élesebb kontúrokkal egy könyvtár előtt.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/olcsai-kiss-zoltan-920

Kapcsolódó
Olvasó lány

Cím alapján hasonló

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112474
Feltöltve
2012.06.13. 12:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ36/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:12

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112475
Feltöltve
2012.06.13. 12:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ36/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:13

112476

112477
Feltöltve
2012.06.13. 12:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ36/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:14

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112479
Feltöltve
2012.06.13. 12:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • ISO80

112482
Feltöltve
2012.06.13. 12:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:16

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112481
Feltöltve
2012.06.13. 12:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:15

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112480
Feltöltve
2012.06.13. 12:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:14

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
112478
Feltöltve
2012.06.13. 12:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.13. 12:14

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
229749
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.01.18. 22:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.18. 22:52
2012. június

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

Feltöltő
Azonosító
229750
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.01.18. 22:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

229751

Archív fotók

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

"Olcsai Kiss Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész Olvasó lány című alkotása a kéthelyi iskola előtt"
Feltöltő
Azonosító
240113
Forrás
Somogyi Néplap, 1975. április 4. (31. évfolyam, 79. szám)
Évszám
1975
Feltöltve
2016.05.12. 13:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.05.12. 13:55
1975, Archív felvétel
"Olcsai Kiss Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész Olvasó lány című alkotása a kéthelyi iskola előtt"

"Lányka" c. alkotás fotói Kéthely településről

"Szobor és alkotója"
Feltöltő
Azonosító
258422
Forrás
Somogyi Néplap, 1968. november 24. (25. évfolyam, 276. szám)
Évszám
1968
Feltöltve
2016.11.07. 16:05
Képinfó
Alkotó a képen
(Olcsai Kiss Zoltán)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.11.07. 16:05
1968, Archív felvétel
"Szobor és alkotója"
Összesen 14 fotó

Műlap története

03.24. 20:13
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Lányka" feltöltésünket!
16.11.07. 17:24
A "Lányka" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.11.07. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Lányka" műlaphoz!
16.05.12. 13:55
1 új fotót töltöttem a "Lányka" műlaphoz!
12.06.14. 22:00
Göröntsér Vera publikálta "Lányka" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.