Magyar címer angyalokkal

Gyergyószentmiklós (Gheorgheni), Gyilkos tó út
Archív képek

Angol cím:Hungarian Blazon

A Salamon Ernő Gimnázium főhomlokzatának központi oromzatán.

Avatás2011
Avatás1915

Sántha Imre Géza
2012.07.18. 00:00
Az 1968-ban Salamon Ernőről elnevezett korábbi Magyar Királyi Gimnázium épülete 1913 és 1915 között épült szecessziós stílusban, Orth Ambrus és Somló Emil budapesti építészek tervei szerint. A monumentális épület középtengelyében magasan emelkedő oromzat mezőjében került elhelyezésre 1915-ben az 'angyalos' magyar címer, melyet néhány év múlva, az 1920-as trianoni összeomlás után leszedtek. Így hosszú évtizedekig az oromzat felső része tagolatlanul, sima felülettel állt. A tanintézmény teljes felújítására 2001 és 2003 között történt meg. 2011-ben Gyergyószentmiklós testvérvárosának, Cegléd polgármestere, Földi László kezdeményezésére és adományából Varga Gábor dombóvári szobrász elkészítette az itt egykor álló angyalos címer másolatát. A címeravatóra, melyen az országgyűlés elnöke Kövér László is jelen volt, 2011 szeptemberében került sor.
További linkek
http://itthon.transindex.ro/?cikk=15311
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/visszakerult-a-magyar-cimer-a-salamon-erno-gimnazium-homlokzatara/print

Cím alapján hasonló

"Magyar címer angyalokkal" c. alkotás fotói Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) településről

Feltöltő
Azonosító
112384
Feltöltve
2012.06.12. 17:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ91/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.06.12. 17:41

"Magyar címer angyalokkal" c. alkotás fotói Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) településről

Feltöltő
Azonosító
112385
Feltöltve
2012.06.12. 17:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ134/10 • 1/100 • ISO80

112386
Feltöltve
2012.06.12. 17:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ58/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.06.12. 17:41

"Magyar címer angyalokkal" c. alkotás fotói Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) településről

A Salamon Ernő Gimnázium távlati képe.
Feltöltő
Azonosító
112387
Feltöltve
2012.06.12. 17:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ89/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.06.12. 17:42
A Salamon Ernő Gimnázium távlati képe.

Archív fotók

"Magyar címer angyalokkal" c. alkotás fotói Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) településről

A 'vegyes líceum' az 1950-es években, a homlokzati címer nélkül. Sántha Imre Géza gyűjteménye.
Feltöltő
Azonosító
112547
Évszám
1950
Feltöltve
2012.06.14. 08:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.06.14. 08:00
1950, Archív felvétel
A 'vegyes líceum' az 1950-es években, a homlokzati címer nélkül. Sántha Imre Géza gyűjteménye.
Összesen 5 fotó

Műlap története

12.07.18. 00:00
Sántha Imre Géza publikálta "Magyar címer angyalokkal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.