Gyöngyös-Mátraháza, 24-es út mellett
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Vadász

Gyöngyös-Mátraháza
24-es út mellett
A Pagoda homlokzatán látható.

Felállítás1930

Medgyaszay István (építész, közreműködő)

Kotricz Tünde (TundeK62)
2012.06.16. 11:45
Az elmúlt hetek, számomra legérdekesebb alkotására bukkantam egyik nap a mátrai túrázások közben.
Először felsétáltam ide http://www.agasvar.hu/turistahaz/hazrol.html Mátraszentimréről, gyalog, egyedül. Miközben ott ültem az 1929-ben épült turistaház előtt, csak szidtam magam. Mondjuk előnye is volt a túrának. Meg aztán bátorságpróbának fogtam fel, és egy jókora bot beszerzése után már nyugodtan sétálgattam, meg fotóztam tovább. Most láttam életemben először azon a környéken rókát, őzeket, és nyulat is az erdőben. Másnap, másik túra, Mátraháza környéke.

A településről szóló wikipédiás oldalon még az szerepel http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1trah%C3%A1za , hogy 2001-ben újra megnyitotta kapuit az 1927 és 1930 között épült Pagoda, de közelebb érve az épülethez teljesen elhanyagoltnak, és üresnek tűnik. Nem találtam adatot, hogy mikor zárták be ismét az ország egyik elsőként épült menedékházát.
A vadászt ábrázoló sgraffito a körülményekhez képest igen jó állapotban van. Találtam a neten régi képeslapokat is, már az 1933-ban kiadotton is ott látható az alkotás.
Medgyaszai épületein több helyen is alkalmazott hasonló díszítést. Napokig kerestem, de nincs meg az alkotó neve. A tippem a veszprémi Petőfi Színház sgraffitójának készítője, Nagy Sándor.
Ez a felület nem túl nagy, lehet, hogy ezért nem szerepel a leírásokban. Viszont teljesen átgondolt, képileg mozgalmas; színeiben visszafogott a vadászt és az állatokat bemutató mű. Szignót sem sikerült felfedezni rajta.
További linkek
A műemléki épület leírása: http://muemlekem.hu/muemlek?id=5715

http://hu.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9szetj%C3%A1r%C3%A1s_Magyarorsz%C3%A1gon

Cím alapján hasonló

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Feltöltő
Azonosító
112225
Feltöltve
2012.06.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Feltöltő
Azonosító
112227
Feltöltve
2012.06.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Feltöltő
Azonosító
112229
Feltöltve
2012.06.11. 14:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Feltöltő
Azonosító
112231
Feltöltve
2012.06.11. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Az épület előtti, egykor gondozott parkot már visszahódította a természet.
Feltöltő
Azonosító
112232
Feltöltve
2012.06.11. 14:35
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az épület előtti, egykor gondozott parkot már visszahódította a természet.

Archív fotók

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

1933-as képeslap
Kép forrása: http://www.vk-gyongyos.bibl.hu/kepeslap/foto/mhaza/Mh022.jpg
Feltöltő
Azonosító
112612
Évszám
1933
Feltöltve
2012.06.16. 00:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

1933, Archív felvétel
1933-as képeslap
Kép forrása: http://www.vk-gyongyos.bibl.hu/kepeslap/foto/mhaza/Mh022.jpg

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Kép forrása: http://www.vk-gyongyos.bibl.hu/kepeslap/foto/mhaza/Mh023%20.jpg
Feltöltő
Azonosító
112613
Feltöltve
2012.06.16. 00:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív felvétel

1936 Mátraháza, Sportszálló
Kép forrása: http://www.vk-gyongyos.bibl.hu/kepeslap/foto/mhaza/Mh036.jpg
Feltöltő
Azonosító
112614
Évszám
1936

1936, Archív felvétel
1936 Mátraháza, Sportszálló
Kép forrása: http://www.vk-gyongyos.bibl.hu/kepeslap/foto/mhaza/Mh036.jpg

"Pagoda sgraffitója" c. alkotás fotói Gyöngyös-Mátraháza településről

Orig: Magyar Rendőr
Kép - 65185
Feltöltő
Azonosító
229772
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2016.01.19. 00:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.01.19. 00:33
Archív felvétel
Orig: Magyar Rendőr
Kép - 65185
Összesen 9 fotó

Műlap története

16.01.19. 00:33
1 új fotót töltöttem a "Pagoda sgraffitója" műlaphoz!
12.06.16. 11:45
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Pagoda sgraffitója" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.