Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai

Budapest, IX. kerület, Illatos út 2-4.

Alternatív, helyi címek:A Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola kerítésdíszítő szobrai

Budapest
IX. kerület, Illatos út 2-4.
A Soroksári út-Illatos út sarkán álló, nagyméretű szecessziós...Teljes szövegA Soroksári út-Illatos út sarkán álló, nagyméretű szecessziós saroképület Illatos úti kerítésén, a kapubejáratoknál 2 x 2 osztásbanKevesebb szöveg

Felállítás1912


Csuhai István
2012.05.30. 15:15
A Soroksári út és az Illatos út sarkán elterülő nagyméretű saroképület 1910 és 1913 között, Bárczy István budapesti főpolgármester nagyszabású iskolaépítési programjának keretében épült elemi iskolának (az utolsó békeévekben e programnak köszönhetően a főváros 55 alsófokú oktatási intézménnyel gyarapodott). Tervezője Fleischl Róbert volt, az első tanítási év 1913 szeptemberében kezdődött. A harmincas években polgári leányiskola is működött benne, a szocialista korszakban volt általános iskola, fiúkollégium, a hetvenes évek végétől pedig építőipari szakközépiskolaként működött. Ez a szakközépiskola alakult át a későbbi években a jelenlegi oktatási intézménnyé, 2008 szeptembere óta Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskolának nevezik, ahol érettségi utáni szakképzést is nyújtanak. Jaschik Álmos (1885-1950) sokoldalú iparművész, pedagógus, szakíró volt, az általa alapított és vezetett grafikai iskola növendékei közé tartozott többek között Kovács Margit és Pierre Székely is (hogy csak két szobrászt említsek a tucatnyi nagy név közül).

Még érdekesebb a körülbelül 80 cm-es kerítésdíszítő szobrokat készítő művész, Vedres Márk (1870-1961) személye, akinek ez mindössze a második Szoborlapon látható alkotása, s ha csupán az elsőből, az angyalföldi Tahi úton álló Béke-kútból indulunk ki, őt és működését illetően a két mű közötti félévszázados távolság miatt könnyen másfajta következtetésekre juthatunk, mint amire a művészettörténet jut. Vedrest általában korszakjelző művésznek tartják - fiatalabb korában a Nyolcak elnevezésű festőcsoport vonzáskörében működött, évtizedeken át élt külföldön (több köztéri szobra áll állítólag ma is külhonban), idősebb korában is megőrizte művészetének jellegzetes neoklasszicista eredetét - mindez kisplasztikai munkásságából látható igazán jól, de ha lehántjuk róla a korban szinte kötelező 'béke'-éthoszt, a posztumusz, a művész halála utáni évben felállított monumentális Béke-kúton is egyértelműen látszanak ezek a bizonyos neoklasszicista vonások.

Az itt látható kétszer két szobor az épület alapfunkciójának megfelelő allegóriát jeleníti meg, utalva arra a társadalmi mozgásra, amely a vidéki Magyarországról a fővárosba tartó és ott szakmát tanulni akaró gyerekek tömegeiben testesült meg. Sajnos, az épület és maguk a szobrok is inkább rossz állapotban vannak, állapotukat nem is annyira a rongálás, mint az időjárás viszontagságai között eltöltött száz év idézte elő. Remélhetőleg lesz egyszer alkalom a felújításukra, hiszen az épület kerületi védettséget élvez. Adalékként külön is feltüntetem a Nyugat 1917-i évfolyamában megjelent képeket, melyek közül az első a fenti négy szobor egyikét mutatja meg.

Források:
Az iskola honlapja http://www.jaschikmuveszeti.hu/
Ráday Mihály Jelenetek a pesti utcán c. képeskönyvének adattára
Ády Picasa albuma egy Vedres Márk életművével foglalkozó 1978-as Budapest folyóirat-cikkről: https://picasaweb.google.com/117841927028824040446/BudapestFolyoiratCikk19783Vedres?feat=directlink
Nofre T. blogja Vedres Márk életműkatalógusáról: http://nofre-retro.blogspot.com/2010/05/vedres-mark-emlekkiallitasa-1962.html
További linkek
Vedres Márk műveinek képes bemutatója az 1917-es Nyugat 10. számából:
http://www.epa.hu/00000/00022/00222/06740.htm



Cím alapján hasonló

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111521
Feltöltve
2012.05.29. 17:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:23

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111522
Feltöltve
2012.05.29. 17:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:24

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111523
Feltöltve
2012.05.29. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:25

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111524
Feltöltve
2012.05.29. 17:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:26

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111525
Feltöltve
2012.05.29. 17:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:27

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111526
Feltöltve
2012.05.29. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:31

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111527
Feltöltve
2012.05.29. 17:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:32

"Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111528
Feltöltve
2012.05.29. 17:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.29. 17:33
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.07.06. 13:31
Megérintettem az "Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" alkotást
17.04.30. 14:26
Megérintettem az "Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" alkotást
12.05.30. 15:15
Csuhai István publikálta "Az egykori Illatos úti elemi népiskola kerítésdíszítő szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.