I. világháborús emlékmű

Fonyód, Ady Endre utca

Állapot: Elpusztult

Fonyód
Ady Endre utca
A fonyódi régi, már lebontott állomásépület előtt állt az alkotás.

Felállítás1944


Ády
2012.05.23. 18:40
'Az első világháborúban elesett helybéli katonák, és az akkor dúló második világégésben már hősi halált halt fonyódiak emlékét igyekeztek megörökíteni az 1943-ban történt kezdeményezéssel.
A fonyódi fürdőegyesületek vezetői, így többek között Dutkay Béla Sándortelepről és Ripka Ferenc Bélatelepről, valamint a község részéről May József jegyző – ahogy a korabeli újságcikk írta – „körlevélben fordultak a villa- és telektulajdonosokhoz, amelyben a hazafias, kegyeletes terv megvalósításához támogatást kértek”. Nevezettek a kor neves szobrászművészét, a húsz évvel ezelőtt, 88 éves korában elhunyt Gády Lajost kérték fel a fonyódi Hősi emlékmű elkészítésére. Róla tudnunk kell, hogy az 1930-as években számos I. világháborús hősi emléket készített. Az emlékművet az akkori község legforgalmasabb és legközpontibb fekvésű helyére tervezték, a vasútállomás előtt térre. Az 1944 nyarán felavatott Hősök szobra, amely egy I. világháborús magyar katona szuronytámadását ábrázolta a háború forgatagában, 1945 telén megrongálódott, majd később – máig nem tisztázott körülmények között – megsemmisült. A szobor talapzata – amelyre a következőket vésték: A magyar nemzet szebb jövőjéért – megmaradt, s a Fonyód Városvédő és Szépítő Egyesület erre terveztetett egy Országzászlót, amelynek avatására összegyűltünk.' Forrás: http://varosvedo.fonyod.hu/orszagz.htm

Ády műlapja


Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlet
Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
111218
Feltöltve
2012.05.23. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.05.23. 11:45
Archív felvétel
Képeslap részlet

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlete
Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
111219
Feltöltve
2012.05.23. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.05.23. 11:45
Archív felvétel
Képeslap részlete

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fonyód
Feltöltő
Azonosító
343104
Feltöltve
2019.02.17. 19:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 19.02.17. 19:29
Archív felvétel
Összesen 3 fotó

Műlap története

19.02.17. 19:29
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.05.23. 18:40
Ády publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.