Niczky Kristóf-emléktábla

Kőszeg, Rajnis u. 2.

Angol cím:Kristóf Niczky Memorial

Kőszeg
Rajnis u. 2.
Az emléktábla a gimnázium régi épületének (ma Hotel Benedict) Schneller...Teljes szövegAz emléktábla a gimnázium régi épületének (ma Hotel Benedict) Schneller István utca felőli (hátsó) falán látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1780

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2012.05.21. 13:00
Az emléktábla az 1677-ben alapított kőszegi jezsuita gimnázium épületének Schneller István utca felőli (hátsó) falán látható. Niczky Kristóf (1714–1787) országbíró, királyi személynök az iskola diákja volt. Babérkoszorúval körülvett melldomborműve a tábla felső részét foglalja el. Mellén a Szent István-rend középkeresztje látható.
A tábla alsó részén olvasható latin nyelvű szöveg Niczky Kristóf érdemeit és tisztségeit sorolja fel. A táblát 1780-ban, még Niczky életében állították. Így tulajdonképpen az első magyarországi emléktáblák egyikének tekinthető.

1977-ben az iskola alapításának 300. évfordulóján egy másik táblát is elhelyeztek a falon, amely a gimnázium néhány jelesebb tanárát és diákját név szerint is felsorolja. Ezen a táblán a számos tisztséget betöltő Niczky téves születési évszámmal, mint tankerületi főigazgató szerepel.

Niczky Kristófról:
http://mek.niif.hu/03600/03630/html/n/n17945.htm

http://hu.wikipedia.org/wiki/Niczky_Krist%C3%B3f

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111086
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2012.05.19. 21:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.19. 21:33
2011. február

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111087
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2012.05.19. 21:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.19. 21:36
2011. február

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111088
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2012.05.19. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.19. 21:40
2011. február

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111090
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2012.05.19. 21:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ37/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.19. 21:43
2011. február

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111091
Fotózva
2011. február
Feltöltve
2012.05.19. 21:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ38/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.19. 21:44
2011. február

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111175
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.05.21. 21:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.21. 21:34
2011. július

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

A két emléktábla az átlagosnál mélyebb perspektívából - a kőszegi belváros köztereinek teljes rekonstrukciója idején.
Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
111176
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.05.21. 21:35
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.05.21. 21:35
2011. július
A két emléktábla az átlagosnál mélyebb perspektívából - a kőszegi belváros köztereinek teljes rekonstrukciója idején.

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
317745
Feltöltve
2018.07.12. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.07.12. 11:53

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450651
Feltöltve
2021.07.19. 13:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:28

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450652
Feltöltve
2021.07.19. 13:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/320 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:28

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450653
Feltöltve
2021.07.19. 13:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/1000 • 18.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:28

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
450654
Feltöltve
2021.07.19. 13:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 21.07.19. 13:29

"Niczky Kristóf-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Kőszeg
Feltöltő
Azonosító
528470
Feltöltve
2023.06.13. 08:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/100 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.06.13. 08:31
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.06.13. 08:31
1 új fotót töltöttem a "Niczky Kristóf-emléktábla" műlaphoz
21.07.19. 13:29
1 új fotót töltöttem a "Niczky Kristóf-emléktábla" műlaphoz
21.07.19. 13:28

12.05.21. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Niczky Kristóf-emléktábla" műlaphoz
12.05.21. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Niczky Kristóf-emléktábla" műlaphoz
12.05.21. 13:00
Orbán Róbert publikálta "Niczky Kristóf-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.