Hosszúhetény, Kisújbánya 51.

Angol cím:Saint Wendelin

Hosszúhetény
Kisújbánya 51.
A település központjában, faluház mögött, a templomhoz vezető lépcső mellett áll.

Felállítás1900

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2012.05.19. 08:55
Szent Vendelnek, a jószágtartók védőszentjének tisztelete különösen élénk volt a magyarországi németség körében. 1900-ban, amikor a Vendel-oszlopot állították, Kisújbányán még közel háromszázan éltek, gyakorlatilag mindannyian németül beszéltek és közülük sokan állattartásból éltek. Vendel akkor Szent Márton mellett a falu második patrónusának számított.
A községnek ma mindössze 14 állandó lakója van, akik mind máshonnan költöztek ide.
A Vendel-oszlop a templomhoz vezető lépcsősor közelében áll. Az oszlop fülkéjében a szent naiv ábrázolása látható. Vendelt egy német parasztfiú öltözékében látjuk, egyik vállán átvetve tarisznya, a másikon kulacs (?) lóg.
Jobb lábánál ott van az elengedhetetlen attribútum, a gazdájára figyelő bárány. Bal lábánál, kicsit a háttérben egy fekvő szarvasmarha látszik.
A marha ábrázolása nem túl gyakori a Vendel-szobroknál. Általában azokon a helyeken jelenik meg, ahol rendszeresen fohászkodtak Vendelhez a marhadögvész elhárításáért.

Szent Vendel életéről: http://www.katolikus.hu/szentek/1020-445.html

Cím alapján hasonló

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
111066
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.05.18. 20:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.18. 20:06
2011. január

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
111067
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.05.18. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.18. 20:07
2011. január

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
111068
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.05.18. 20:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.18. 20:08
2011. január

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
111069
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.05.18. 20:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.18. 20:09
2011. január

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
111070
Fotózva
2011. január
Feltöltve
2012.05.18. 20:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 12.05.18. 20:11
2011. január

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
294252
Feltöltve
2017.11.01. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.01. 19:22

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
294253
Feltöltve
2017.11.01. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.01. 19:23

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
294254
Feltöltve
2017.11.01. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/60 • ISO400

294255
Feltöltve
2017.11.01. 19:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.01. 19:23

"Szent Vendel" c. alkotás fotói Hosszúhetény településről

Feltöltő
Azonosító
294256
Feltöltve
2017.11.01. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.11.01. 19:24
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.11.01. 19:24
1 új fotót töltöttem a "Szent Vendel" műlaphoz!
17.11.01. 19:23

17.11.01. 19:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Vendel" műlaphoz!
12.05.19. 08:55
Orbán Róbert publikálta "Szent Vendel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.