Hazaváró
Árpád utca.
Hiába kerestem a településen hősi emlékművet, senki nem tudott segíteni adatokkal. Pedig ez volt Szabolcs vármegye Ligetalja járásának központja 1881-től 1950-ig. Vagyis számomra érthetetlen, hogy egy járási központ főterén miért nem volt első világháborús emlékmű. Tehát a feladat adott, akit érdekel, és talál valamit, azt jó lenne, ha közzé tudná tenni itt a szoborlapon.
Most, a várossá válás 20. évfordulóján jelent meg egy többszáz oldalas helytörténeti írás a településről, de abban sem volt benne a keresett emlékmű.
De visszatérve a Hazaváró – Álló lány – Köszöntő szoborhoz: kicsit sok ez a névváltozat. Szerintem a szobrász egy távolba néző, valamire várakozó női szoboralakot alkotott. Nem tudom, az Orosházán született szobrász mennyire ismerte a falu történetét, vagy csak egy szép női alak került a főtérre, a park közepére, amikor a művelődési ház megépült.
Mivel a településről 1890 és 1930 között több százan vándoroltak ki Amerikába a jobb élet reményében a hatalmas szegénység elől, az ottaniak mintegy emlékműként tisztelik ma a szobrot. Ezért a Hazaváró elnevezés, amit a városban mindenki használ, ha a műről esik szó.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/65c8171326a0c4602d77907bdec2a330_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a831de8e4ee4d098f97c688c40735bc0_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a161c40347463c67c81dd6d253ebd95d_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe789f0afcba084c9620d7f4eb904520_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/33104b40d322db3db0c33aa0bcbd1dcc_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1888c3e38cb3f8ee3b1dbaac18512ad2_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5287098ccbc31d190b98da0b23650c0e_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/07e663129b800fed2cc1c4a8a876374a_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bb083ac2320492c14d0fe51932ed7c16_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a17499-618cd2bb7bd58-32d3cf0db164c64025b8eea2_4.jpg)
"Hazaváró" c. alkotás fotói
ƒ710/100 • 1/350 • 7.6mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!