Szent István-díszkút

Létavértes, Árpád tér

Létavértes
Árpád tér
A református templom mellett áll.

Felállítás2000. augusztus 19.

Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)

TundeK62
2012.06.28. 13:45
Errefelé nagy divat mostanában a települések főtereit átépíteni. Ez, a képen látható díszkút környéke még így nézett ki márciusban, de lehet, hogy legközelebb, amikor arra járok, egy egészen más utcakép fogad majd.
A díszkút viszont egészen biztos a helyén marad, mert ez a református templom és a lelkészi hivatal között helyezkedik el.

A huszadik század elején minden településen Kossuth-szobrot állítottak. Most Szent István alakja van soron. Remélem több lesz belőle, mint Turulmadárból meg országzászlóból.
A díszkút szoboralakja kisebb, mint az életnagyság. A kút káváján négy bronz oroszlánfej szolgál vízköpőül, míg bent a medencerészben bronz teknősbékák vannak.
Szent István királyról: http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly
További linkek
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gyorfi-lajos

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108707
Feltöltve
2012.04.12. 15:02
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.12. 15:02

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108708
Feltöltve
2012.04.12. 15:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.12. 15:03

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Háttérben a református templom áll.
Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108712
Feltöltve
2012.04.12. 15:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

TundeK62 12.04.12. 15:04
Háttérben a református templom áll.

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

A kép bal oldalán a református templom kerítése látszik; mögötte a sarkon túl a Kossuth-szobor. Jobb oldalon a díszkút.
Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108709
Feltöltve
2012.04.12. 15:03
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.12. 15:03
A kép bal oldalán a református templom kerítése látszik; mögötte a sarkon túl a Kossuth-szobor. Jobb oldalon a díszkút.

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108710
Feltöltve
2012.04.12. 15:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.12. 15:04

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

A kútkáván a vízköpő oroszlánfej
Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
108711
Feltöltve
2012.04.12. 15:04
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

108713
Feltöltve
2012.04.12. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

TundeK62 12.04.12. 15:05

108714
Feltöltve
2012.04.12. 15:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

108715
Feltöltve
2012.04.12. 15:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.12. 15:05

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
159698
Feltöltve
2014.03.12. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.12. 23:25

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

2014. március elején hiányzott az egyik vízköpő oroszlánfej.
Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
159699
Évszám
2014
Feltöltve
2014.03.12. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.12. 23:25
2014
2014. március elején hiányzott az egyik vízköpő oroszlánfej.

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
159700
Feltöltve
2014.03.12. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.12. 23:26

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
159701

159702
Feltöltve
2014.03.12. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125

159703
Feltöltve
2014.03.12. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.12. 23:26

"Szent István-díszkút" c. alkotás fotói

Alkotók
Győrfi LajosPalmetta Papp Zoltán (kőfaragó)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Létavértes
Feltöltő
Azonosító
455089
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2021.08.13. 13:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/1250 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.13. 13:46
2013. október
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.08.13. 13:46
1 új fotót töltöttem a "Szent István-díszkút" műlaphoz
14.03.13. 21:50
A "Szent István-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.03.13. 21:49
A "Szent István-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.25. 12:09
A "Szent István-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.06.28. 13:45
TundeK62 publikálta "Szent István-díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.