Szent István király és Szent Imre
Szent István tér.
A művész oltárt emelt a templom melletti parkban, oltárképpel. Nem 'szembemisézőset' hanem a 'régi szertartásút'. Sőt, kettős oltárt, mert az minkét oldalán üzenetet ad át az oltárt állíttatóknak, szemlélőknek.
Díszesebb oldalán az 'oltárkép' egy ezeréves jelenetet örökít meg. A király Intelmeit adja át fiának, a hercegnek. Trónterem, trónus, intő kéz, térdeplő hódolat, pergamentekercs, gyümölcsöt hozó és gyümölcs nélküli fa, oroszlán, liliom, fénysugár, megannyi jelzéssel bíró motívum látható a bronz domborművön. Nekem a tíz faluként templomot építtető király és utódaik fennmaradt templomai jutnak eszembe a mindent elmagyarázó falfestményeikkel. (Például a közeli Ócsán, Tápiósülyön.)
Az oltár 'hátoldalán' országunk első ismert térképének kőbe vésett részlete látható. Hegyek, folyók, lakóhelyek nevei mellett találunk egy nyitott, írott lapot, melyről megtudhatjuk, hogy a térkép rajzolója – Lázár deák – 1528-ban készítette azt.
Az oltár csúcsán az Árpádok bronzból öntött, szárnyaló szent madara látható.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/063ed397ab6c5d3e7da61faba8eccb6e_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/704 • ISO174
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/da574a0ddab2181f15515443b5045652_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ec11ee80134b934202f7e6a95939c02e_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/aaf1f8e7a8468ae53c75b4e70e56ad3a_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/57c963e8d72c024a2edc977c9c9805e4_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f0d941d58e0b10b3b3ee62752957f68d_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a6c375f375aa05528d2e28c9e6971b55_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a6d6866dd2228ff845f2e5fee27b4dff_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
ƒ670/100 • 1/1235 • ISO114
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a24c6e9472625725a55addb2c0f4006_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3d1425d27832420e4bf6e7b6cf4942f2_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d1d63e19b88e3fbd55db75caab85d303_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e2ee1f13265bbfc127d9698b6d824613_4.jpg)
"Szent István király és Szent Imre" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/13 • ISO400