Tápiógyörgye, Szent István tér
Archív képek

Tápiógyörgye
Szent István tér
A római katolikus templom bejáratával szemben, az iskola előtti téren áll a szobor.

Avatás2000
Avatás1941

ocsovai andrás
2012.04.17. 20:10
Egy sor adat, innen:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/olah-sandor-1
Szent Kristóf-szobor (1941, Budapest, Ludovika kert)

Miért került Oláh Sándor Szent Kristófja a Ludovika Akadémia kertjébe, a csónakázó tó partjára?
'1940-ben, amikor felállt az akadémián a gyors-osztály a kerékpáros, a gépkocsizó lövész és a páncélos akadémikusokból, Szent Kristóf személyében ők is választottak maguknak vezérlő eszményképet. Az alatt a pár év alatt, ameddig még módjukban állt, elöljáróik és meghívott vendégeik elismerését is méltán kivívó látványos, ünnepélyes és szórakoztató fegyvernemi napokat szerveztek. A páncélos gyakorlótéren bemutatott egyik gyakorlaton ez a fiatal fegyvernem is bebizonyította szakmai rátermettségét és ügyességét.'
http://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/container/files/attachments/27687/07_ludovika_hatodik_fejezet.pdf

Más alakulatok védőszentjeinek szobraihoz hasonlóan az akadémia kertjében ők is felállították óvó szentjük szobrát.

A hagyománya napjainkban is él.
'A katonák az áldást nem a fegyverekre vagy a harcra kérték, hanem arra, hogy a gépkocsizók és a harckocsizók, mindennapi feladataik teljesítéséből, emberségüket megtartva, épségben térhessenek haza.'
Olvashatod itt: http://www.ktp.hu/index.php/fegyvernemi-vedszentek/103-szent-kristof-a-harckocsizok-vedszentje

Idők múltjával és 'új idők' kezdetével a védőszentek nem illetek a kiképzési elképzelésekbe, ezért azokat eltávolították helyükről. Szobortemetőbe kerültek, szerencsére nem olvasztóba.

Ez a szobor ma Tápiógyörgyén található.

A herkulesi alakú, urát kereső szobor 1986-ban foglalta el új helyét Tápiógyörgyén, a római katolikus templom bejáratától jobbra, a parkban.
Sajnos nem tudtam nyomára találni, hogy hol töltötte az időt a közbenső időszakban, de ígéretet kaptam rá, hogy megkapom az információt, és akkor közzéteszem.
2000-ben az utakon lévők védőszentje, a községen belül, 'átvitte' vállán a jövendő urát a falu főutcájának másik oldalára, a templom főbejáratával szemben lévő, az iskola előtti parkba. (Helyét átadta Szent Istvánnak és fiának.)
A szobor a falu központjában, szépen parkosított és gondozott terecskén áll. Mostani felállítása a fotósok álma, napfényben fürdő, körbejárható, de az igazi fotótémát mégis rejti. Az utasát vállán folyón átvivő szent arca 'utasára' figyel, és ezt az arcot emelvény, létra, emelő nélkül jól fényképezni nehéz.
Az atletikus testen kívül a szobor ereje ebben a tekintetben található.

Cím alapján hasonló

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
108748
Feltöltve
2012.04.12. 16:30
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ5/1 • 1/1099 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:30

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
108749
Feltöltve
2012.04.12. 16:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:31

108750

108751
Feltöltve
2012.04.12. 16:32

ocsovai andrás 12.04.12. 16:32

108590
Feltöltve
2012.04.10. 17:44
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ5/1 • 1/1235 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.10. 17:44

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
108752
Feltöltve
2012.04.12. 16:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:32

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
108753
Feltöltve
2012.04.12. 16:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:33

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
108754
Feltöltve
2012.04.12. 16:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:34

236010
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2016.03.30. 21:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ34/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:29
2011. december

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
236011
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2016.03.30. 21:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:30
2011. december

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Feltöltő
Azonosító
236012
Fotózva
2011. december
Feltöltve
2016.03.30. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ36/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.03.30. 21:30
2011. december

Archív fotók

"Szent Kristóf" c. alkotás fotói Tápiógyörgye településről

Megtalálod a kinyíló lap bal alján:
http://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/container/files/attachments/27687/07_ludovika_hatodik_fejezet.pdf
Feltöltő
Azonosító
108755
Feltöltve
2012.04.12. 16:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.12. 16:34
Archív felvétel
Megtalálod a kinyíló lap bal...Teljes szövegMegtalálod a kinyíló lap bal alján:
http://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/container/files/attachments/27687/07_ludovika_hatodik_fejezet.pdfKevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.03.30. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Szent Kristóf" műlaphoz!

16.03.30. 21:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Kristóf" műlaphoz!
12.04.17. 20:10
ocsovai andrás publikálta "Szent Kristóf" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.