Figurális védőrács

Balatonföldvár, Spúr István utca.

Balatonföldvár
Spúr István utca.
A balatonföldvári hajóállomás mellett a hotel kis belső teraszán található az alkotás.

Avatás1981

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2012.04.03. 21:45
Az alkotás a Kerekes István tervei alapján épült egykori MSZMP Üdülőben található. Az üdülőt eladták, ma Park Hotel Riviéra néven működik. Tavaly már bemutattam innen Hincz Gyula nagyméretű üvegmozaikját, de szerepelt a listámon ez az alkotás is. Akkor nem tudták megmondani, hogy hol található az épületben vagy megvan-e még egyáltalán. Nemrég úgy hozta a sors, hogy jobban körben tudtam járni az épületet, és nagy meglepetésemre megtaláltam a keresett művet. Amikor megláttam, nem csodáltam, hogy elsőre nem jutott eszébe senkinek ez az alkotás, mert a figurális védőrács név alatt én is másra asszociáltam.

Soltész György formatervező, ötvös díszrácsa az épület egy kis belső udvarának közepén található. A kompozíció egy légkürtő rácsaként és díszeként szolgál. A rácsozat élére állított üveglapokból készült és három sirályt találunk rajta. Olyan az egész, mint egy kis tavacska. Tetszik ez a nagyon igényes megoldás.
További linkek
Soltész György formatervező, ötvös életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/soltesz-gyorgy
A hotel képekben: http://egykor.hu/balatonfoldvar/mszmp-udulo-hotel-riviera/2781

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Figurális védőrács" c. alkotás fotói Balatonföldvár településről

Feltöltő
Azonosító
108096
Feltöltve
2012.04.03. 13:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.04.03. 13:17

108097

108098

108099
Feltöltve
2012.04.03. 13:18

Ády 12.04.03. 13:18

108100

108101

108103

108104
Feltöltve
2012.04.03. 13:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.04.03. 13:19

"Figurális védőrács" c. alkotás fotói Balatonföldvár településről

Feltöltő
Azonosító
108102
Feltöltve
2012.04.03. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.04.03. 13:18

"Figurális védőrács" c. alkotás fotói Balatonföldvár településről

Feltöltő
Azonosító
113995
Feltöltve
2012.07.09. 22:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 10 fotó

Műlap története

12.07.09. 22:26
1 új fotót töltöttem a "Figurális védőrács" műlaphoz!
12.04.03. 21:45
Ády publikálta "Figurális védőrács" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.