A Kertvárosi Legenda
Köztársaság útja 87–89.
1970 Götz János megalkotja az acélvázra erősített rézlemez lovaskompozíciót, a Legendát.
1971 Götz János a Legenda köztéri változatát már nem tudja megvalósítani, az év végén meghal.
1973 Zalaegerszeg városa megvásárolja a szobrot, de felállítására csak 26 év múlva kerül sor.
1999 Zalaegerszegen nagy sikerű kiállításon mutatják be a szobrot, majd még ebben az évben felállításra kerül a Zalaegerszeg-Csácsbozsoki Izsák Imre Iskolában.
MŰ AZ 17382 Műlap az iskolában álló alkotásról.
1999–2001 között:
Az 1999-es kiállítás után egyértelműen fogalmazódott meg a gondolat, módját kell találni a szobor köztéren való elhelyezésének.
A szobor bronzba öntésének és köztéren felállításának tervét a művész özvegye, Jándi Zsuzsanna festőművész nagy örömmel fogadta. 'A Legenda nem szűk térbe való, sokkal nagyobb az ereje annál' – mondotta.
A szobor vázlatát újraalkotta és az öntés utáni befejező műveleteket Farkas Ferenc bocföldei szobrászművész végezte.
A bronzöntés Galambos Sándor szentendrei bronzöntő mester keze munkáját dicséri.
A szobor elkészítését, felállítását – minisztériumi támogatás mellett – Zalaegerszeg városának áldozatkészsége is elősegítette.
2001-ben, Götz János halálának 30. évfordulóján a bronz Legendát Zalaegerszeg Kertvárosban felállították.
A szobrot Götz Johanna szobrászművész, Götz János leánya avatta fel.
Széles völgy nyílik a magaslat előtt, melyen a szobor áll. A fergeteges lendületű lovas körül szabad a tér. A szobor környékének igényes kialakításához még az is hozzátartozik, hogy a völgyben a rozsdás buszvárót üvegfalúra cserélték, mely belesimul környezetébe, így nincs akadálya a lovas – és a képzelet – szárnyalásának.
Egyszerű, kb. két és fél méteres oszlopon áll a szobor. Rajta a felirat:
GÖTZ JÁNOS
LEGENDA
KIVITELEZTE
FARKAS FERENC
http://www.zalamedia.hu/zalamedia_statikus/egerszeg/010424/ku.html
A Legendának ereje van.
http://www.zalamedia.hu/zalamedia_statikus/egerszeg/010515/f2.html
Kertvárosban a Legenda.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/81ab46b04de99017965a46d7428fc748_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/193fb390fefb57f194a896397f04adc0_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/03c26c90127dcd522f7a896e610687f5_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4f52626889a255ae79316297685d15f0_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d11a60cfb7edaef3501a38c1fcd3913d_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ46/10 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bc023340fee354d233471512179849c7_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fe50a4ba7382173dedb4a2aa58679c5f_4.jpg)
"A Kertvárosi Legenda" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!