Budapest, XIV. kerület, Lev Tolsztoj sétány

Budapest
XIV. kerület, Lev Tolsztoj sétány
A Szoborsétányon, a Közlekedési Múzeum magasságában, azzal szemben látható.

Avatás2011

Göröntsér Vera
2012.03.29. 19:20
Jó hír a már ismert rosszban: a Budapest Galéria honlapján talált információ szerint a korábban állított szobor 2007 májusában eltűnt, most azonban pótolták. A feladatra új megbízást adtak ki.

'Ezen a helyen 1979-ben került elhelyezésre Borsos Miklós Benedek Elek-szobra, amelynek sorsa 2007 májusa óta ismeretlen. Tekintettel arra, hogy az alkotó életműve lezárult, és hagyatékában a portré gipsz terve nem található, a Fővárosi Önkormányzat új megbízással gondoskodott az eltulajdonított szobor pótlásáról.' Lementve a Budapest Galéria egykori archívumából https://www.kozterkep.hu/user/665/file-bfbf2ed988c1d8126c1b8fa5e0743788.pdf

Benedek Elek (1859 – 1929), a 'nagy mesemondó', talán egyik legismertebb írónk, akinek írásait ha nem is az anyatejjel, de legtöbben korai éveikben megismerik. Újságíróként, szerkesztőként is tevékenykedett, de legfőbb területe itt is az ifjúsági irodalom és nevelés maradt.
Történelmi és egyéni sorsa utolsó éveiben szülőfalujába vezérelte, ahol folytatta irodalmi tevékenységét.
Forrás, ill. bővebben ld. a Wikipédia szócikkét: http://hu.wikipedia.org/wiki/Benedek_Elek - vagy még pontosabban: http://www.benedekelek.ro/be_eletut.php

Nekem meglepetés: szabad asszociációval valamikor címet adtam egy alkotásnak, 'Az égig érő fa' http://www.kozterkep.hu/~/16327/_kompozicio_budapest_blaski_janos_1989.html?l&nr=1 - most látom, lehet, Benedek Elektől 'kölcsönöztem'. Ilyen mélyen épül be az ő meséje, egy valamikori olvasmány!
'Volt, ahol volt, nem tudom, merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy öreg király, s annak egy igen-igen szép leánya. ...' - klasszikus kezdet! Folytatás: http://www.benedekelek.ro/mesetar_lap06.php
További linkek
A 'székely mesemondó' 150. születésnapjára készült internetes oldal: http://www.benedekelek.ro/fooldal.php#

Az alkotóról az Artportal.hu cikkében (Szolláth György + Matits Ferenc): http://artportal.hu/lexikon/muveszek/illyes-antal és ld. még Szoborlap alkotó bemutatását is.

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
107786
Feltöltve
2012.03.28. 13:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:11

107787
Feltöltve
2012.03.28. 13:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

107785

107788
Feltöltve
2012.03.28. 13:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:12

107790
Feltöltve
2012.03.28. 13:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:13

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
107789
Feltöltve
2012.03.28. 13:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:12

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
107793
Feltöltve
2012.03.28. 13:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:14

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

A mesemondó sorstársa, Sólyom Zoltán mellszobra felé néz.
Feltöltő
Azonosító
107791
Feltöltve
2012.03.28. 13:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:13
A mesemondó sorstársa, Sólyom Zoltán mellszobra felé néz.

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
107792
Feltöltve
2012.03.28. 13:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.28. 13:14

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
181045
Feltöltve
2014.09.25. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.25. 23:04

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
181046
Feltöltve
2014.09.25. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO400

181047
Feltöltve
2014.09.25. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.25. 23:04

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
134236
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.03.23. 17:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.03.23. 17:53
2012. május

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
183707
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.10.16. 17:33
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. április

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
183708
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2014.10.16. 17:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2012. április

"Benedek Elek" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
240026
Feltöltve
2016.05.11. 15:37
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-I9195
ƒ26/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.05.11. 15:37
Összesen 16 fotó

Műlap története

38 órája
Megérintettem a "Benedek Elek" alkotást!
16.05.13. 16:10
A "Benedek Elek" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.05.11. 15:37
1 új fotót töltöttem a "Benedek Elek" műlaphoz!
15.10.20. 18:11
Megérintettem a "Benedek Elek" alkotást!
14.10.16. 17:34
1 új fotót töltöttem a "Benedek Elek" műlaphoz!
14.10.16. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Benedek Elek" műlaphoz!
13.03.23. 17:53
1 új fotót töltöttem a "Benedek Elek" műlaphoz!
12.03.29. 19:20
Göröntsér Vera publikálta "Benedek Elek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.