Álmosd, Kölcsey utca 13.

Álmosd
Kölcsey utca 13.
A Kölcsey Ferenc Emlékház kertjében áll.

Avatás1975. október 12.

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2012.04.12. 10:25
Álmosdon élt egykor pár éven át a költő. Egykori háza ma emlékház, melyet 1968-ban nyitottak meg. Parkjában áll a másfélszeres életnagyságú, süttői mészkőből készült mellszobor.
Az emlékház Kölcsey Ferenc szüleinek lakóháza volt. Itt, ebben a házban veszítette el jobb szeme világát a költő. Hat éves volt, amikor hirtelen meghalt az édesapja. Ekkor íratták be a debreceni református kollégiumba, ahol tanulmányait végezte. Szünidőben Álmosdra járt haza az édesanyjához.
A költő később, 1812 és 1815 között Álmosdon gazdálkodott, majd innen költözött Szatmárcsekére.

A múzeumról: http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=392
Ha a múzeum nincs is nyitva folyamatosan, a kertkapu az igen, és a szobrot bármikor meg lehet tekinteni közelről is. A kapun van telefonszám, mert igény szerint lehet bemenni az épületbe. A szobrot nemrég felújíthatták, mert a pár évvel ezelőtt a házról kiadott ismertető hátoldalán lévő fotón már elég elhanyagoltnak tűnik az alkotás, a most készült fotókon meg nem.

Álmosd és a Kölcsey család: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Almosd/pages/010_almosd_es_a_kolcseyek.htm
További linkek
A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marton_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107662
Feltöltve
2012.03.26. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:16

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107663
Feltöltve
2012.03.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:17

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107664
Feltöltve
2012.03.26. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:17

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107665

107666
Feltöltve
2012.03.26. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:18

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107667
Feltöltve
2012.03.26. 21:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:18

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107668
Feltöltve
2012.03.26. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:18

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107669
Feltöltve
2012.03.26. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:19

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
107670
Feltöltve
2012.03.26. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.26. 21:20

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
146860
Feltöltve
2013.09.06. 01:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.06. 01:00

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
146861
Feltöltve
2013.09.06. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.06. 01:01

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
422269
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.10.28. 15:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 15:21
2019. május

"Kölcsey Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Álmosd
Feltöltő
Azonosító
453468
Fotózva
2014. augusztus
Feltöltve
2021.08.04. 15:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 15:56
2014. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.17. 12:23
A "Kölcsey Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.04. 15:56
1 új fotót töltöttem a "Kölcsey Ferenc" műlaphoz
20.10.28. 15:21
1 új fotót töltöttem a "Kölcsey Ferenc" műlaphoz
12.04.12. 10:25
TundeK62 publikálta "Kölcsey Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.