Kossuth Lajos
Báránd, ez a közel 3000 lakosú község Debrecentől 50, Püspökladánytól valamivel több mint tíz km távolságra van, a 42-es út szeli ketté.
Ádámfy József: A világ Kossuth szobrai című könyvének adata szerint ez volt a harmadikként felállított Kossuth-szobor a világon; Hajdú-Bihar megyében meg az első. Az alkotást 1896. március 15-én avatták fel. Szabó József református lelkész kezdeményezte annak idején a szobor felállítását.
A talapzat igen magas, több mint három méteres, aminek tetején láthatjuk a másfélszeres életnagyságú bronzszobrot. A hátoldalán Illyés Bálint négysoros versrészlete olvasható, amely a képek között is szerepel.
Sz. Kürti Katalin könyvében, amit a Hajdú-Bihar megyei szobrokról írt, az az adat szerepel, hogy Kiss György mintája alapján készítette Gerenday Béla. Ugyanez a szobor áll Monoron, Bihartordán és Berekböszörményben. A mellszobrot pár éve újíthatták fel; ez látszik az elkészült fotókon is.
És vissza a településhez: nem túl sok időm volt a faluban, gyakorlatilag negyven perc az összes alkotás fotózására. Persze tudtam, hogy nem lesz túl nehéz dolgom Bárándon, mert gyakorlatilag egyetlen parkban, a községházával szemközt helyezték el a település összes köztéri alkotását. Összesen hatot. Szép sorban állnak ott, egymás mellett. Nagyon szép, rendezett az egész. Az iskolás gyerekek alkotásai is ott voltak még a szobor előtt, mivel az eső nem mosta el a zászlókat.
Még arra is volt időm, hogy összefüggésében lássam meg az alkotásokat. Ennél a Kossuth-szobornál jobb, átgondoltabb elhelyezésben szobrot nagyon keveset láttam. Éppen a két templom, a református és a római katolikus templomok hosszanti középtengelyének kereszteződésében áll a Kossuth-szobor. Érdemes megnézni a térképen is. A park, amelyben áll, még mindig igazi, növényekkel telepített tér. Magamban csak egy hatalmas pirospontot tudtam adni az ott lakóknak.
Egyetlen egy negatívum volt csak; az igen forgalmas út, ahol percenként kb. tíz kamion dübörgött végig a falu központján. Gondolom, ennek a helyiek sem örülnek.
http://multunktara-tfsz.blogspot.hu/2011/12/adatok-barandi-kossuth-szobor.html
Blogbejegyzések a műlapról
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c71831a77235554feb6490a6bbc328c9_4.jpg)
Kossuth-szobrok
![](/tagok/27fa738d6f9e80029a3e7f5fefb58440_5.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8876e1793237669515b3bf8a0d4a54c4_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fc644d6124b6a16f5fb3b5e30099b757_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c07a994bddb5c9ab950d8a65db7cf311_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/74811bac7a81e181c35e37ff2010ce5c_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/12a4d7cf3707170b119eeb7297045549_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ec635b467a44f9231b2445afb1e3f51_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6ac05ca12aa2fd4f8a85b45c63684f22_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/113d831f95be5627dbbf25830a44532d_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fcf3896636aca1c21c53ff54712b9648_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/446ba0aa23928f3b530b242c6d86f9ca_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/529b13f5242532a8558cba3ffdabf4a0_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a17321-5f8d94e370d18-2bf1fe4aba7caed78a8d38e9_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a17321-5f8d94f655e30-a8e07c7f7e8acbcd7884ef2c_4.jpg)
"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!