Földes, Karácsony Sándor tér

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Csepegő-kút

Földes
Karácsony Sándor tér
Az ÁMK melletti parkban áll.

Felállítás2005

TundeK62
2012.04.03. 08:05
Amikor az útjaimat tervezgettem, valahogy nem jutott eszembe, hogy a köztereinken díszkutak is vannak. Bárándon még állig becsomagolva volt a kút. Földesen látható volt, de nem vizes állapotában.
Ki gondolta volna, hogy ilyen pár ezres lakosú településeken is lesznek díszkutak?
A ténynek mindenesetre nagyon örülök.
A kút körül napfürdőző fiatalok elmondták, hogy egész nyáron működni szokott, mióta ott áll az Általános Művelődési Központ (ÁMK) mellett. Mivel a környezet is rendezett, nyáron valóságos kis oázis lehet a tér.
A kút mészkőből készült, egy kis gránitbetéttel. A kút 240 cm magas.

Birizdó Gabriella Földesen él. Van még egy alkotása a településen, a gyógyszertárban az Égi jel című díszkút. Bementem, de nem tudtam lefotózni, mert odabent nagyon kevés volt a hely, kicsi a tér az alkotásnak, és több ember is volt, akiket meg nem akartam lefotózni. Az alkotónő honlapján látható: a mellékelt linken elérhető.
További linkek
Az alkotó honlapja, rajta a kúttal: http://www.birizdogabriella.com/muvek.php

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
107409
Feltöltve
2012.03.24. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.24. 21:53

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
107410
Feltöltve
2012.03.24. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.24. 21:53

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
107411
Feltöltve
2012.03.24. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.24. 21:54

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
107412
Feltöltve
2012.03.24. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

107413

107414
Feltöltve
2012.03.24. 21:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.03.24. 21:55

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
467662
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2021.11.11. 09:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.11. 09:51
2009. március

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
539225
Feltöltve
2023.09.24. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.09.24. 17:45

"Emlékkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Földes
Feltöltő
Azonosító
539226
Feltöltve
2023.09.24. 17:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.09.24. 17:45
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.09.28. 10:48
Az "Emlékkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.09.24. 17:45
2 új fotót töltöttem az "Emlékkút" műlaphoz
23.09.23. 07:42
Megérintettem az "Emlékkút" alkotást
21.11.11. 09:51
1 új fotót töltöttem az "Emlékkút" műlaphoz
12.04.03. 08:05
TundeK62 publikálta "Emlékkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.