Márton Áron mellszobra

Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc), Márton Áron tér.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Áron püspök

A Márton Áron tér keleti részén, a Szent Miklós-templomhoz vezető lépcsősor elején.

Felállítás1995. szeptember 23.


Sántha Imre Géza
2012.03.24. 14:05
Erdély nagynevű római katolikus püspökének, Márton Áronnak (1896–1980) állít emléket a róla elnevezett téren. A városhoz kötődő első esemény a püspök életében az volt, hogy a gyulafehérvári kisszemináriumi érettségije után 1915-ben a székelyudvarhelyi 82-es gyalogezred katonája lett, majd tizedes és hadapród-jelölt rangra jutott. Még ugyanazon év októberétől 1916 júniusáig Doberdónál teljesített szolgálatot.
Később püspökként többször visszatért Udvarhelyre bérmaútjain, 1949-ben, nem sokkal a letartóztatása előtt részt vett az itteni Úrnapi körmeneten.
Mellszobrát a Szent Miklós-templom közelében, a tér keleti részén avatták fel 1995. szeptember 23-án. A bronzplasztikát Dr. Jakubinyi György érsek szentelte meg, az eseményen jelen volt Szőcs Ferenc, akkori bukaresti magyar nagykövet is.
Források:
Borbély László: Székelyudvarhelyen felszentelték Márton Áron mellszobrát. Hargita Népe (Csíkszereda). VII/185 szám. 1995 szeptember 21.
Komoróczi György: Szoboravatásra készülnek. Hargita Népe (Csíkszereda). VII/188 szám. 1995 szeptember 26.
Márton Áron szobra Székelyudvarhelyen. Népújság (Marosvásárhely) XLVII/189, 1995 szeptember 27.




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107035
Feltöltve
2012.03.20. 22:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.20. 22:26

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107036
Feltöltve
2012.03.20. 22:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.20. 22:27

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107038
Feltöltve
2012.03.20. 22:29
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ38/10 • 1/50 • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.20. 22:29

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107039
Feltöltve
2012.03.20. 22:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.20. 22:30

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107447
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2012.03.24. 22:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.03.24. 22:58
2010. május

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
151415
Feltöltve
2013.11.10. 07:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/120 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.10. 07:46

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
151416
Feltöltve
2013.11.10. 07:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/56 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.11.10. 07:46

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

2020. február 18.
Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
463343
Fotózva
2020. február
Feltöltve
2021.10.20. 14:37
EXIF információk...
AgfaPhoto / AP Compact 102
ƒ30/10 • 1/60 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth Csaba 21.10.20. 14:37
2020. február
2020. február 18.

Archív fotók

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

A műlap gazdája a szoborral, 2006 július. Fotó: Haszmann Júlia Réka.
Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
107854
Fotózva
2006. július
Évszám
2006
Feltöltve
2012.03.29. 17:05
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-S600
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.29. 17:05
2006. július
A műlap gazdája a szoborral, 2006 július. Fotó: Haszmann Júlia Réka.

Adalék vagy máshol

"Márton Áron mellszobra" c. alkotás fotói

A szobor patinázott gipszváltozata a Szent Miklós templom plébániáján.
Alkotó
Település
Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc)
Feltöltő
Azonosító
108196
Fotózva
2009. május
Feltöltve
2012.04.04. 23:03
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.04.04. 23:03
2009. május
A szobor patinázott...Teljes szövegA szobor patinázott gipszváltozata a Szent Miklós templom plébániáján.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.10.20. 14:37
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron mellszobra" műlaphoz
21.07.22. 19:41
Megérintettem a "Márton Áron mellszobra" alkotást
12.03.24. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Márton Áron mellszobra" műlaphoz
12.03.24. 14:05
Sántha Imre Géza publikálta "Márton Áron mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.