Béke királynője – Szűz Mária

Fehérvárcsurgó, Deák Ferenc utca

Fehérvárcsurgó
Deák Ferenc utca
Az alkotás a Petőfi–Kossuth–Deák utcák kereszteződésénél található.

Felállítás1943

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2012.05.12. 11:20
Fehérvárcsurgón a II. világháborúban – 1943-ban, szeptember 12-én – a lengyel menekültek hálából a település lakóinak példás magatartásáért Szűz Mária, Magyarország Boldogasszonya tiszteletére szobrot emeltek. A lakosság a nehéz időkben is szeretettel fogadta a lengyel menekülteket, annak ellenére, hogy saját ellátásukról is nehezen tudtak gondoskodni a tömeges behívások és a szállítmányok akadozása miatt.

Az alkotás a Petőfi–Kossuth–Deák utcák kereszteződésénél kialakult kis terecske közepén áll, alacsony kerítéssel körülvéve.

A szobor állapota nagyon szép, mind az alkotásról, mind a környezetéről lerí, hogy gondoskodnak róla.

Az alkotás talapzatának felső felirata:
„Béke királynője, könyörögj érettünk”

A felirat alatt a magyar és a lengyel címer látható. A címerek alatti felirat:
„A magyaroknak a lengyel katonák.”

A talapzat legalsó részén, jobb oldalon egy kis márványtáblán a következő felirat hirdeti az 50. évfordulóról a megemlékezés tényét:
'Megemlékezésül 1993. 9. 12.'

A szobor mészkőből, a talapzat műkőből, a feliratok táblái és a címerek márványból készültek.

Az alkotó kilétét sajnos nem sikerült kiderítenem, egyetlen forrásban sem találtam nyomát az információnak.
Források:
http://www.gajavolgy.hu/telepulesek/fehervarcsurgo
http://www.vertesinfo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5585:fehervarcsurgon-mar-toebb-gyermek-v&catid=75:tersegihirek&Itemid=21
További linkek
Fehérvárcsurgó útikalauz: http://fehervarcsurgo.uw.hu/docs/Fcsurgo%20utikalauz.pdf

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107025
Feltöltve
2012.03.20. 21:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:14

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107026
Feltöltve
2012.03.20. 21:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:15

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107027
Feltöltve
2012.03.20. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ32/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:18

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107028
Feltöltve
2012.03.20. 21:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:18

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107029
Feltöltve
2012.03.20. 21:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:19

107030
Feltöltve
2012.03.20. 21:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:19

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107032
Feltöltve
2012.03.20. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:21

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107033
Feltöltve
2012.03.20. 21:21
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:21

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
107034
Feltöltve
2012.03.20. 21:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.03.20. 21:22

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
457190
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.09.01. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1100D
ƒ8/1 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.09.01. 10:06
2020. július

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
457191
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2021.09.01. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1100D
ƒ9/1 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.09.01. 10:06
2020. július

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485609
Feltöltve
2022.04.26. 15:37
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/922 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 15:37

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485610
Feltöltve
2022.04.26. 15:37
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/936 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 15:37

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485611
Feltöltve
2022.04.26. 15:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/125 • 24.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 15:37

"Béke királynője – Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Fehérvárcsurgó
Feltöltő
Azonosító
485612
Feltöltve
2022.04.26. 15:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/125 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.26. 15:37
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.04.26. 15:37
4 új fotót töltöttem a "Béke királynője – Szűz Mária" műlaphoz
21.09.01. 10:06
2 új fotót töltöttem a "Béke királynője – Szűz Mária" műlaphoz
17.12.01. 14:49
Megérintettem a "Béke királynője – Szűz Mária" alkotást
12.05.12. 11:20
Aerdna publikálta "Béke királynője – Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.