Szeretett városunk Vác, anno 1975

Vác, Csányi László körút 63.

Vác
Csányi László körút 63.
A Madách Imre Művelődési Központ épületében, a lépcsőzettel szemben, középen látható a városkép.

Felállítás1975

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2012.04.18. 13:10
'2012. február 4-én ismét úsztam a Dunában, szeretett városomban, Vácon, immár 15 éve.' (Schirilla György)

'Országunk kulturális öröksége, ezen belül szeretett városunk, Vác is rengeteg érdekességgel szolgálhat.' (Tourinform)

'34–21, azaz 13 góllal verte hazai környezetben a szeretett csapatunk, a Váci NKSE a DVSC-t,' (Váci NKSE szurkolói klub)

'Történelmünk eggyé vált szeretett hazánk történelmével, hisz Vác püspöki székhely, melyet államalapítónk, Szent István hozott létre.' ('dunakanyar régió' Molnár)

'Bizonyára Önöknek is feltűnt, hogy szeretett városunk főterén levő harangjáték óránként egy Big Benhez hasonló dallamú BBC szignált muzsikál, épp ugyanúgy, mint a londoni, veresegyházi, a Bukarest Otopeni repülőtéri, avagy sanghaji modern harangjátékok.
Nos, ha mi angolok lennénk és városunk a Temze folyó partján épült volna, ez még el is menne.
Azonban hazánkban Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc és hasonló zenei nagyságok szülőföldjén, ráadásul ősi püspöki székhelyű városunkban kicsit nevetségesnek és szánalmasnak tűnik ez az óránkénti 'zenei multikulti'.
Sokkal felemelőbb, jobban illő lenne Vác városához, ha a harangjáték óránként a Boldog Asszony Anyánk első strófáját kongatná!
Ez nem pénz, hanem odafigyelés kérdése, hiszen 2 perc alatt átírható a harangjáték programja. Szívesen segítünk, ha nincs ember!'
(Gulyás Gábor és a váci belvárosi lokálpatrióták)

Az idézett felsorolásból kitűnik, hogy Vác városát és ami váci, azt sokan, sokféleképpen szeretik, mert lehet szeretni.

Az én szeretett Vácom 'hatalmas' pályaudvarát, a Széchenyi (vasúti) utcáját, a Fehérek templomát, az előtte lévő forgalmas terét, elefántos cégérét, a mellette levő piacát, a téren lévő kórházát, Duna-partját, dómját, búcsúját, a Hétkápolna forrásait mutatta be nekem gyermekkoromban. Aztán iskoláit. Később én mutattam be menyasszonyomnak, még később már ketten gyermekeinknek szeretett városomat.

Kovács Margit is szeretve formázta meg 'képén' a dómot, a piarista Szent Anna-templomot, a 'tanácsházát', a városát szerető polgárpárt, talán a 'Hegyest', a Dunát a ligeterdejeivel, a Vácot szeretők kedvére és az új művelődési ház díszítésére, anno 1975-ben.

A samottos-agyagos anyag barnasága uralja a képet. A szeretett várost figyelő, azt egymásnak bemutató pár a Duna túlpartjáról, talán a Pokol-szigetről tekint át a folyó kékségén a város épületeire.

Kapcsolódó
Vox Humana
Kapcsolódó
Tanuljatok szépen
Kapcsolódó
Tánc, zene

Cím alapján hasonló

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
106401
Feltöltve
2012.03.12. 16:52
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.03.12. 16:52

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
108836
Feltöltve
2012.04.14. 17:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.14. 17:12

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
108837

108838
Feltöltve
2012.04.14. 17:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.14. 17:13

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
108834
Feltöltve
2012.04.14. 16:53
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ320/100 • 1/5 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 12.04.14. 16:53

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
123018
Feltöltve
2012.10.30. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.10.30. 22:47

"Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
123019
Feltöltve
2012.10.30. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.10.30. 22:47
Összesen 7 fotó

Műlap története

12.10.30. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Szeretett városunk Vác, anno 1975" műlaphoz
12.10.30. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Szeretett városunk Vác, anno 1975" műlaphoz
12.04.18. 13:10
ocsovai andrás publikálta "Szeretett városunk Vác, anno 1975" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.