Barót (Baraolt), Petőfi Sándor u.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az 1956-os forradalom erdővidéki meghurcoltjainak, hőseinek emlékműve

Barót (Baraolt)
Petőfi Sándor u.
A Petőfi Sándor utcában, a főtértől délkeletre.

Felállítás2008. október 25.

Sántha Imre Géza
2012.03.27. 08:10
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság kezdeményezte egy emlékmű állítását a kis székelyföldi városban. Mementója ez az innen elinduló – a később meggyőződéséért mártírhalált választó – Moyses Márton­nak és annak az ötvennyolc erdővidékinek, akik valamilyen formában részt vettek az erdélyi forradalmi szervezkedésekben, és akiket ezért a román hatalom hosszú börtönévekre ítélt. A vörös andezitből készűlt emlékmű avatásán jelen volt Sólyom László, akkori köztársasági elnök is.
A Háromszék napilap így számolt be az eseményről: 'az új emlékművet Tóth József baróti római katolikus plébános szentelte fel, Bartha Attila református lelkipásztor igét hirdetett, majd Puskás Attila volt politikai fogoly és az alkotó, Éltes Barna képzőművész leleplezte. Sólyom László néma főhajtással adózott a forradalom hősei és a kommunista hatalom által bitófára küldöttek emléke előtt. Benkő Levente újságíró, történész 1956 erdélyi vetületeinek néhány mozzanatát ismertette, majd részletesebben szólt az erdővidéki bebörtönzöttekről. Kutatásai szerint a régióból származó 58 politikai elítéltre összesen 383 év börtönt róttak. A magyarországi Politikai Foglyok Szövetségét képviselő Mádi Jenő kijelentette: azért lázadt fel a fiatalság, mert világossá vált számára, hogy lelket, hitet és hagyományt felemésztő kommunista rezsim került hatalomra, s ebbe nem tudott – nem is akart – belenyugodni. A Kovászna megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, Török József ,a kő' elké­szítéséhez (az egyik baróti tanácsülésen az önkormányzati képviselők folyamatosan így nevezték a műalkotást) nyújtott segítséget köszönte meg a kereskedelmi társaságoknak, egyházaknak és alapítványoknak, majd reményét fejezte ki, hogy az ötvenkét esztendővel ezelőtti véres eseményekhez hasonló sosem fog történni.'
További linkek
http://www.erdely.ma/kultura.php?id=76741&cim=1956_emlekezete_haromszeken
http://www.3szek.ro/load/cikk/13215/nem_tetszik_az_emlekmu_barot
http://www.3szek.ro/load/cikk/13838/solyom_laszlo_es_a_barotiak_1956_hoseire_emlekeztek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
423527
Feltöltve
2020.11.08. 20:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
423528

423529
Feltöltve
2020.11.08. 20:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1600 • 7.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:47

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
105993
Feltöltve
2012.03.06. 20:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 20:49

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
106000
Feltöltve
2012.03.06. 21:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/52 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 21:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
105996
Feltöltve
2012.03.06. 21:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 21:36

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
105997
Feltöltve
2012.03.06. 21:36
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 21:36

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
105998
Feltöltve
2012.03.06. 21:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/56 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 21:37

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Feltöltő
Azonosító
105999
Feltöltve
2012.03.06. 21:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/52 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 21:37

Adalék vagy máshol

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói Barót (Baraolt) településről

Az emlékmű melletti kopjafa alsó része az erdővidéki '56-osok névsorával.
Feltöltő
Azonosító
423530
Feltöltve
2020.11.08. 20:47
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/900 • 5.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:47
Az emlékmű melletti...Teljes szövegAz emlékmű melletti kopjafa alsó része az erdővidéki '56-osok névsorával.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.11.08. 20:47
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz!
20.11.08. 20:47
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz!
20.11.08. 20:46
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz!
20.11.08. 20:46
1 új fotót töltöttem a "1956-os emlékmű" műlaphoz!
12.03.27. 08:10
Sántha Imre Géza publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.