Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 8.

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 8.
A múzeum előterében.

Felállítás2002

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2012.03.09. 11:15
Az alkotás adatait könnyen megtaláltam Czinder Antal szobrászművész adatainál: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/czinder-antal
Magát az emléktáblát kicsit nehezebben – érdeklődni kellett –, mert amire nem számítottam, nem a kapun kívül, a ház, hanem a múzeum előterében, annak falán helyezték el. Szomorú világ! Őrizni kell...

Ernst Lajos (1872–1937) megszállott műgyűjtő, majd múzeumtulajdonos volt. Már gyerekkorától gyűjtötte történelmi személyiségek portréit. Autodidakta módon képezte magát, egyetemre, főiskolára nem járt. A század végére azonban jelentős gyűjteménye volt, annyira, hogy kiállításokra műveket adott kölcsön.
Múzeumát 1912-ben alapította azzal a céllal, hogy a művészetet eljuttassa minél szélesebb rétegekhez. A múzeumban részint saját magángyűjteményét, másrészt – időszaki kiállítások keretében – kortárs művészek alkotásait vagy külföldi műveket mutatták be.
Az első magyar magánmúzeum tulajdonosának gyűjteményét halálát követően elárverezték, a házat, amelyben a múzeum is működött, 1945 után államosították.

Forrás: Budapesti kultúrtörténeti séták I. – Andrássy út c. kiadvány (szerkesztette: Fazakas István).
További linkek
Az Ernst múzeum honlapja: http://bfl.archivportal.hu/virtkiall_archive/kissgy/alkotas.html

Kapcsolódó
Beatrix
Kapcsolódó
Mátyás I.

Cím alapján hasonló

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
105618
Feltöltve
2012.02.29. 16:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.29. 16:39

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
105619
Feltöltve
2012.02.29. 16:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.29. 16:39

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
105620
Feltöltve
2012.02.29. 16:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/5 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.29. 16:40

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
121182
Feltöltve
2012.10.13. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.10.13. 22:21

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
121183
Feltöltve
2012.10.13. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.10.13. 22:21

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192500
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 01:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 01:41
2014. június

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192501
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 01:42
2014. június

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192502
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 01:42
2014. június

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192503
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 01:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 01:42
2014. június

"Ernst Lajos" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
192504
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.01.11. 01:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.01.11. 01:43
2014. június
Összesen 10 fotó

Műlap története

épp most
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Ernst Lajos" feltöltésünket!
18.04.11. 11:43
Megérintettem az "Ernst Lajos" alkotást!
16.02.06. 14:15
Megérintettem az "Ernst Lajos" alkotást!
15.01.11. 01:43
1 új fotót töltöttem az "Ernst Lajos" műlaphoz!
15.01.11. 01:42

15.01.11. 01:41
1 új fotót töltöttem az "Ernst Lajos" műlaphoz!
12.03.09. 11:15
Göröntsér Vera publikálta "Ernst Lajos" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.