Szövetség ABC mozaikjai
Már régóta nagy kedvencem az épület, a retrós kinézete miatt. Sokszor járok a környéken, de mindig csak kívülről gyönyörködöm benne. Egyszer úgy alakult, hogy megszomjaztam és betértem egy üdítőre, s láss csodát, hatalmas színes mozaikkompozíciókat találtam bent.
Az egyik, az üzlet hátsó falán hosszan fut végig, ahol élelmiszerek képei vannak. Pékáruk, édességek, tejtermékek, felvágottak, italok és hentesáruk.
A másik kompozíció a pénztárak utáni pakolótér falát díszíti. Sajnos ez előtt most egy polcrendszer van, így csak egy negyede látszik. Ami kivehető, az egy nagy fa madárral, jobbra mellette egy női alak napkoronggal, a bal loldalán meg mintha egy gyár lenne.
Az alkotóját eddig nem találtam meg, de van egy gyanúm, hogy a polcrendszer mögött lehetséges, hogy találnék egy szignót.
2014-ben átépítették az épületet, sajnos az összes mozaik elpusztult.
"Összefogással a jobb ellátásért
Szép, korszerű, gazdag áruválasztékot kínáló élelmiszeráruház, 2900 négyzetméteres ABC nyitotta meg kapuját a Csepeli Vas- és Fémművek bejárata mellett. Az ABC áruház a Szövetség nevet kapta jelezve, hogy a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a kereskedelem példamutató összefogásával, minden igényt kielégítő, a nagyvárosi forgalmat lebonyolítani képes áruház született. A TASZI, az ÁGKER Kft, a Duna Termelőszövetkezet, és a Csepeli Munkásszövetkezet kooperációja hívta létre a jó áruellátást igénylő Szövetség ÁBC Áruházat. A napokban lezajlott ünnepélyes avatáson megjelent Fehér Lajos, az MSZMP PB tagja, Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, Ribánszky Róbert, XXI. kerületi pártbizottság elsőtitkára, és számos közéleti személyiség...." [1]
[2] Avatás: Magyar Mezőgazdaság, 1975. március12. (30. évfolyam, 11. szám) 6. o.
Köszi a képet meg a szomorú hírt Domby!
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/00ef28a399369d00760571105138e9b0_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c3d8494786a1263a0435ef680ae38f69_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/21a6bb1d331431bc0b50c527c7cfbc69_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93750aa70d7be386a326db54c02bb72b_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/265acc9e12102757a381579b8e085e67_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6948e680bebe5823b31daed8d14b7cb4_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9bc8d299ec24deaee83cef77ebc3db32_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f4f70d300f871d1981917e70f66202c0_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/07b1459ca79179b023d869ee76b7ec40_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e2cf8313bfd2d444fb405b0ef093d234_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2f937a4c60391c681d00b8b26e93ddd0_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e7c9c6db1e9a24743a822dee46be5419_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a17114-660ea4ef50f0d-e0fefbe505334817b7529e3e_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Fotó: Kölesényi Zoltán
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Fotó: Kölesényi Zoltán
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a17114-660ea4ef565a6-82687f4a234d984cdb06a378_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
Fotó: Kölesényi Zoltán
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Fotó: Kölesényi Zoltán
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/de177f4ca49a2a7675c13eb2babae867_4.jpg)
"Szövetség ABC mozaikjai" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a17114-660ea4ef52dbe-7e1401bd9f41d59c7f80b646_4.jpg)