Tokaj, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 20.

Tokaj
Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 20.
A Tokaji Ferenc Gimnázium épülete mellett kialakított Millenniumi Irodalmi Emlékparkban

Felállítás2010


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Kiss Katalin
2012.02.27. 09:05
A Tokaji Írótábor több évtizede a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvénye.

A közel negyvenéves múlttal rendelkező írótáborról az Irodalmi Lexikonban ez olvasható:
„A Tokaji Írótábor 1972 óta Tokajban megrendezett nyári írótalálkozó. Később, mint a magyar írók civil társadalmi fóruma működik legális keretek között. 1989 előtt a kritikus értelmiségi gondolkodás egyik fontos, a regionális kereteken is túlmutató „intézménye” volt. Tanácskozásain az irodalom, a közélet és a politika legfontosabb kérdéseit vitatták meg...'
http://www.tokajiirotabor.hu/magunkrol

2010-ben emlékeztünk gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulójára. Az emléktábla az évfordulóhoz kötődik.

Széchenyi írói, közírói munkásságát – a tábla előtt, az irodalmi emlékparkban – Gergely András egyetemi tanár ismertette, méltatta. (Az esemény részletesen a Tokaji Írótábor 2010. évi Évkönyvében található, látható a 331-től a 336-ig terjedő oldalakon.)

Széchenyi Hitel c. műve, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője 1830. január 28-án jelent meg.

A Hitel: http://mek.niif.hu/06100/06132/html/index.htm
További linkek
Széchenyi István: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#M.C5.B1vei
Tokaji Írótábor: http://www.tokajiirotabor.hu/

Kiss Katalin műlapja


Kapcsolódó
Mikes Kelemen
Kapcsolódó
Szemere Bertalan
Kapcsolódó
Egri csillagok

Cím alapján hasonló

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105322
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 13:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 13:57
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105323
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ38/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 13:58
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105324
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 13:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 13:58
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105325
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 13:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 13:59
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105327
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 14:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 14:00
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105326
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 14:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 14:00
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105328
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 14:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 14:00
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105329
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 14:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 14:01
2011. augusztus

"Széchenyi István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tokaj
Feltöltő
Azonosító
105330
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2012.02.25. 14:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.02.25. 14:02
2011. augusztus
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.02.19. 16:33
Megérintettem a "Széchenyi István" alkotást
12.02.27. 09:05
Kiss Katalin publikálta "Széchenyi István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.