Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke

Székesfehérvár, Csíkvári út

Székesfehérvár
Csíkvári út
Az alkotás a sóstói református temetőben látható.

Felállítás1929

Krausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)

Aerdna
2012.02.29. 01:00
A sóstói református temető Székesfehérvár egyik régi temetője, 1825-ben nyitották meg, majd 1848-ban és 1947-ben bővítették. A Csíkvári út és a Homok sor között húzódik, bejárata is a két utca közötti háromszög csúcsára esik.
A síremlék Baracskai Szűts Jenőnek (1853–1921), Fejér vármegye nyugalmazott alispánjának állít emléket. Fia, Baracskai Szűts Jenő (1881–1935) tüzér százados a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt.
Baracskai Szűcs György nemesi bizonyságlevelét Zala vármegye adta ki, és 1753. november 7-én hirdette ki Fejér vármegyében. A család tagjai közül Lajos 1826-ban Fejér vármegye fő szolgabírája, 1832-ben első alispánja, 1832–36-ban a vármegye országgyűlési követe. Baracskai Szűts Jenő apja, Adolf 1868–69-ben volt Fejér vármegye alispánja. Érdekességként: Jókai Mór anyai nagyanyja baracskai Szűcs Erzsébet volt, míg Kandó Kálmán apai nagyanyja baracskai Szűts Klára. A család nevét hol Szűtsnek, hol Szűcsnek írják. Baracskai Szűts Jenő nevét a síremlékről vett formában írtam le.
Az alkotás egy gyönyörű térdelő Madonna, fél térdre ereszkedve, bal kezét mellkasához szorítja, jobb kezét oldalra kitárja. Mindez, mint ahogy az arca is, fájdalmat, szomorúságot fejez ki.
Az alkotás bronzból készült és Jálics Ernő művét Krausz Ferenc öntötte bronzba.
Az alkotás jelzése: Jálics Ernő 1929 (a sírhely felé eső oldalon), Krausz Ferenc bronzöntő Budapest (az alkotás háta felé eső oldalon).
Számomra érdekes volt, hogy egy református temetőben egyáltalán szobrot állítanak valaki síremlékére. Bíztam abban, hogy így könnyen megtalálom, és így is lett, hamar észrevettem az alkotást. A szobor a temető egy magasabb pontján levő síremléken áll, így el sem lehet téveszteni. A református vallás hívei Szűz Máriát, mint Jézus Krisztus anyját tisztelik, így talán a Madonna-szobor elhelyezése is érthető ezen a helyen.
Források:
Entz Géza Antal (szerk.): Magyarország műemlékei – Székesfehérvár, 337. o.
Nagy Iván: Magyarország családai, tizedik kötet (DVD formátumban)

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105251
Feltöltve
2012.02.24. 19:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 19:41

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105253
Feltöltve
2012.02.24. 19:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ48/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 19:43

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105254
Feltöltve
2012.02.24. 19:43
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 19:43

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105257
Feltöltve
2012.02.24. 19:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 19:47

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105258
Feltöltve
2012.02.24. 19:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 19:48

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105372
Feltöltve
2012.02.25. 18:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 18:06

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105373
Feltöltve
2012.02.25. 18:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 18:07

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Ezen a képen látható az alkotás jelzése.
Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105260
Feltöltve
2012.02.24. 20:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 20:10
Ezen a képen látható az alkotás jelzése.

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105259
Feltöltve
2012.02.24. 20:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 20:08

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518880
Feltöltve
2023.03.12. 08:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/1000 • 8.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:21

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518881
Feltöltve
2023.03.12. 08:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:21

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518882
Feltöltve
2023.03.12. 08:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 31.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:22

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518883
Feltöltve
2023.03.12. 08:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 11.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:22

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518884
Feltöltve
2023.03.12. 08:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 13.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:23

"Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Jálics ErnőKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
518885
Feltöltve
2023.03.12. 08:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/500 • 19.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 23.03.12. 08:24
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.03.12. 08:24
1 új fotót töltöttem a "Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" műlaphoz
23.03.12. 08:23
1 új fotót töltöttem a "Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" műlaphoz
23.03.12. 08:22

23.03.12. 08:21

21.07.09. 19:19
A "Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.29. 01:00
Aerdna publikálta "Térdelő Madonna – Baracskai Szűts Jenő síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.