Utazási szimbólumok

Budapest, V. kerület, Ferenciek tere

Állapot: Lebontott

Budapest
V. kerület, Ferenciek tere
A Ferenciek terén az iroda falán voltak láthatók az alkotások.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2012.02.21. 17:00
A Belvárosi Takarékpénztár székházát Schmahl Henrik építész tervei alapján építették 1912-ben. A Párizsi udvarként, illetve IBUSZ-palotaként is ismert épület alsó részén bazárt és számos üzlethelyiséget alakítottak ki. A takarékpénztár volt pénzintézeti helyiségeibe 1960 tavaszán költözött az IBUSZ. A fogadótér belső falait Simon Ferenc szobrászművész alkotásai díszítették. A rézlemez domborítások utazási szimbólumokat jelenítettek meg, utalva az iroda tevékenységére. Sajnos, nem tudom pontosan, hány darab szimbólum készült, de a képeken öt tökéletesen kivehető. Gyanítom, hogy lehetett még legalább néhány. 1980-as évek közepén az iroda átalakítása miatt leszerelték az alkotásokat, és az IBUSZ pincéjébe kerültek akkor. Azóta eltűntek nincs hír az róluk.

Frissítés:
Mint kiderült, nem csak egy művész kapott itt megbízás, hanem öt. Név szerint, Borsos Miklós, Madarassy Walter, Marosán László, Simon Ferenc, és Vigh Tamás. Mindegyikük egy mezőt kaptak a falon, oda kellett tervezni egy utazással szimbolizáló alkotást.

[1] "Szoborsorsok
....Aligha eshet meg mondjuk egy Lenin-szoborral az, ami Simon Ferenc szobrászművész ifjúkori lemezdomborműveivel történt.
Csak Ikarosz maradt meg
Harminc évvel ezelőtt öt fiatal, tehetséges szobrászt Borsos Miklóst, Simon Ferencet, Vígh Tamást, Marosán Lászlót és Madarassy Waltert kérték fel, hogy készítsenek lemezdomborításokat az IBUSZ Felszabadulás téri főirodájába. Az egyenként egy négyzetméteres művek az épület belső terét díszítették, s egy véletlen folytán derült ki, hogy az alkotások már nincsenek a helyükön.
- Egy éve jártam a Felszabadulás téren, gondoltam, megnézem a munkáimat emlékezik vissza Simon Ferenc - Nem találtam meg.
Az épületet renoválták éppen, gondoltam azért vették le a domborműveket. Ebben meg is nyugodtam volna, ha nem találkozom Vígh Tamással, Kovács Ferenc szobrászművész barátunk temetésén. "Tudod, hogy már nincsenek ott a munkáink az IBUSZ-főirodában?" - fordult hozzám Vígh Tamás. O egy külföldi vendégének szerette volna megmutatni, mint ifjúkori munkáit, a lemezdomborításokat. Mondtam, te vagy a szövetség elnöke, intézkedj! Májusban azután a következő levelet kaptam: "Tájékoztatjuk önt, hogy a Fel- szabadulás téri IBUSZ-irodába 1960-ban készített munkája az iroda átalakítása miatt lebontásra került. A lebontott művek további sorsát illetően 1990. május 16-án Czeibert Lajos főosztály- vezető irodájában megbeszélést tartunk."
- Hogyan határoztak a domborművek sorsáról?
- Az IBUSZ képviselője arról tájékoztatott bennünket, hogy a munkáinkat már 5-6 éve levették, s vissza sem tették. Majd bevezettek bennünket egy szobába, a műveket azonosítani. Nem mindennapi látvány fogadott. Mintha egy úthenger ment volna át a lemezeken, már amennyi megmaradt belőlük. Az én három, utazást szimbolizáló munkámból csak az Ikarosz van meg.
- És a többi?
- Nem tudott róla felvilágosítást adni a kísérőnk. Azt mondta, nem tudja hol van, de a leltárban sem szerepelnek a művek. A "megbeszélésen" végül is semmiben sem maradtunk, illetve annyiban, hogy majd értesítenek az Ikarosz további sorsáról.
Hová lett a Boros bácsi?
Simon Ferenc mindenesetre eredeti dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy három művet készített. Sárguló papírok, levélváltások, táviratok, régi képek dokumentálják. Érdekes, hogy az IBUSZ-irodában még a leltárból is kimaradtak az alkotások."
A cikkhez csatolt képekből kiderül melyik alkotások voltak Simon Ferencé.
Ikarosz https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=355374
Hajó delfinnel https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=104990
Fogathajtó: https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=104988

[2] Idézet Borsos Miklós könyvéből:
"... A díszítő funkció elsődlegessé válása leginkább a budapesti Park Szálló, valamint az IBUSZ Felszabadulás téri irodájának vörösréz díszítményeiben (1960, illetve, 1959) jelentkezik. Az utóbbinál a nagyterem falán domborítással formált, az utazást jelképező női és a kerekeken álló férfialakot a művész körbevágta, hogy a formák az előnytelen háttértől elváljanak, egyszersmind harmóniába maradjanak. A terem hátsó részét díszítő négy, körbe repülő madár kialakítása során az előbb említett megoldást követte. A négy madár a világosszürke, sima márványon az előző kompozíciónál jobban érvényesül. ..."

Madarak 1959. https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=104984
vréz domborítás, 90 cm
Bp. , IBUSZ iroda Felszabadulás tér

Utazás 1959.
vréz domborítás, 120X70 cm
Bp. , IBUSZ iroda Felszabadulás

[3] Idézet: Vigh Tamás könyvéből:
Fák és Szarvas, https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=355339
Sárkányeregető, Hegyi vasút https://www.kozterkep.hu/17040/utazasi-szimbolumok#vetito=104989
vörösréz lemezdomborítás, 130X100 cm
Források:
[1] Új Néplap, 1990. június 9. (1. évfolyam, 53. szám)
[2] Forrás: L. Kovászna Viktor: Borsos Miklós (Képzőművészeti Kiadó, 1989.)
[3] Nagy T. Katalin: Vigh Tamás (Hegyvidéki Kortárs Galéria, 2000)
További linkek
Simon Ferenc szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/simon-ferenc

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104982
Forrás
Forrás: fortepan. hu (kép-10905)
Feltöltve
2012.02.20. 10:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.20. 10:46
Archív felvétel

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104986
Forrás
Forrás: fortepan. hu (kép-3724)
Feltöltve
2012.02.20. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.20. 10:47
Archív felvétel

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104983

104987

104985

104988
Feltöltve
2012.02.20. 10:48

Ády 12.02.20. 10:48
Archív felvétel

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Simon Ferenc alkotása: Fogathajtó
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355376
Forrás
Új Néplap, 1990. június 9. (1. évfolyam, 53. szám)
Feltöltve
2019.05.15. 16:00

Ády 19.05.15. 16:00
Archív felvétel
Simon Ferenc alkotása: Fogathajtó

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Simon Ferenc alkotása: Hajó delfinnel
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104990

355375
Forrás
Új Néplap, 1990. június 9. (1. évfolyam, 53. szám)
Feltöltve
2019.05.15. 16:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.15. 16:00
Archív felvétel
Simon Ferenc alkotása: Hajó delfinnel

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Simon Ferenc alkotása: Ikarosz
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355374
Forrás
Új Néplap, 1990. június 9. (1. évfolyam, 53. szám)
Feltöltve
2019.05.15. 16:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.15. 16:00
Archív felvétel
Simon Ferenc alkotása: Ikarosz

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Borsos Miklós alkotása: Madarak
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104984
Feltöltve
2012.02.20. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.20. 10:47
Archív felvétel
Borsos Miklós alkotása: Madarak

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Vigh Tamás alkotása: Sárkányeregető, Hegyi vasút
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355340
Forrás
Nagy T. Katalin: Vigh Tamás (Hegyvidéki Kortárs Galéria, 2000)
Feltöltve
2019.05.15. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.15. 13:35
Archív felvétel
Vigh Tamás alkotása: Sárkányeregető, Hegyi vasút

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Vigh Tamás alkotása: Sárkányeregető, Hegyi vasút
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104989
Feltöltve
2012.02.20. 10:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.20. 10:48
Archív felvétel
Vigh Tamás alkotása: Sárkányeregető, Hegyi vasút

"Utazási szimbólumok" c. alkotás fotói

Vigh Tamás alkotása: Fa és szervas
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355339
Feltöltve
2019.05.15. 13:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.15. 13:19
Archív felvétel
Vigh Tamás alkotása: Fa és szervas
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.05.15. 16:00
3 új fotót töltöttem az "Utazási szimbólumok" műlaphoz
19.05.15. 13:35
1 új fotót töltöttem az "Utazási szimbólumok" műlaphoz
19.05.15. 13:19
1 új fotót töltöttem az "Utazási szimbólumok" műlaphoz
12.02.21. 17:00
Ády publikálta "Utazási szimbólumok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.