Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II.

Székesfehérvár, Csíkvári utca

Állapot: Megrongálódott

Székesfehérvár
Csíkvári utca
Az alkotás a temetőkápolna homlokzatán szemből nézve jobb oldalon látható.

Felállítás1888

id. Havranek Antal (kőfaragó)
Havranek Ferenc (tervező)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Aerdna
2012.03.03. 20:25
A Sóstói Szent Kereszt-temetőkápolnát Pauer János (1814–1889) püspök építtette 1887–88-ban. A püspök a kápolna építésére 1887-ban kért engedélyt. A neogótikus temetőkápolna id. Havranek Antal és Havranek Ferenc tervei alapján készült. Az épület rendkívül tetszetős, arányos, és mivel magaslaton helyezkedik el, messziről is látható kis tornyával együtt. Maga Pauer János püspök a kápolna hátsó részén nyugszik, sírhelyét tábla jelzi. A kápolna építési költségeit Pauer János püspök állta.

Az alkotás az épület homlokzati részén szemből nézve a jobb oldalon látható. Állapota sajnos elég rossz, mindkét keze sérült. Nagy valószínűséggel még nem restaurálták, és a felette levő szoborfülketető ugyan valamelyest megvédi az időjárás viszontagságaitól, de kezei eredetileg kilógtak a tető védelme alól, és emiatt sérülhetett meg. A kezek állásából arra következtettem, hogy feltehetőleg a kezében tartott is valamit. Sajnos archív felvételt nem találtam a kápolnáról, ami eldöntené ezt a kérdést. A szobor hátán szárnyak láthatóak, sajnos ezek egyike szintén sérült.

Az Entz Géza Antal szerkesztette Székesfehérvár című, a műemlékeket és Fehérvár emlékeit feldolgozó kötetben megfogalmazottak szerint talán Ecclesia és Synagoga a kápolna homlokzatán látható két allegorikus alak.

A középkori keresztény művészetben Eklézsia és Zsinagóga a keresztény és a zsidó hit allegorikus figurái, az Ó- és Újszövetség megszemélyesítői. Mivel ez a figura sérült, sajnos nem tudni, mi lehetett eredetileg a kezében – talán kehely és kereszt. Eklézsia (Egyház) allegorikus ábrázolása: egyenes tartás, korona, győzelmi zászló, kehely és kereszt.

Forrás: http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1274/1/csurg.h.pdf
Entz Géza Antal (szerk.): Magyarország műemlékei – Székesfehérvár, 337. o.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
104520
Feltöltve
2012.02.12. 19:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.12. 19:50

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
104522
Feltöltve
2012.02.12. 19:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.12. 19:51

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
104525
Feltöltve
2012.02.12. 19:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ41/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.12. 19:52

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105238
Feltöltve
2012.02.24. 17:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 17:06

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105366
Feltöltve
2012.02.25. 17:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 17:09

105368
Feltöltve
2012.02.25. 17:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 17:34

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105369
Feltöltve
2012.02.25. 17:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 17:35

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105367
Feltöltve
2012.02.25. 17:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.25. 17:09

"Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. alkotás fotói

Alkotók
id. Havranek Antal (kőfaragó)Havranek Ferenc (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
105241
Feltöltve
2012.02.24. 17:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.24. 17:12
Összesen 9 fotó

Műlap története

13.10.31. 19:44
A "Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.03. 20:25
Aerdna publikálta "Sóstói Szent Kereszt Temetőkápolna épületszobra II." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.