Szolnok, Baross Gábor u. 41.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Motherhood

Szolnok
Baross Gábor u. 41.
Az Árpád Ház I. társasház (volt Bábaképző) magasföldszintjén.

Avatás2007
Avatás1926

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2012.02.08. 21:05
Az első világháború utáni súlyos átrendeződések miatt, a Trianoni országhatáron kívül rekedt Nagyváradról Magyarországra, Szolnokra költöztették át a Bábaképző Intézetet.
Egykori fotók tanúsága szerint az épület homlokzatán lévő, jelenlegi címer az 1927 körüli képen látható eredeti relief rekonstrukciója arányaiban és formájában is.
Az épület magasföldszintjén 1926-ban egy posztamensre került elhelyezésre Lux Elek „Anyaság” című carrarai márvány szobra.
Nemrég még víziónak tűnt volna, hogy az épületben lakások kerülnek majd kialakításra. Bau-Komplex építési vállalkozás szerezte meg az ingatlant és 2007-ben eredeti állapotában újították fel az épületet. S nem csak kívül.
Csodával határos, hogy nem veszett el a szobor alkotás! A raktárban meglepően épségben maradt Lux Elek szobrászművész alkotása megérte a jelent, Az anyaságot megtestesítő szobor is visszakerült eredeti helyére a magasföldszinti lépcsőfordulóba. A korábbi Bábaképző épület jelenlegi funkciója társasház; Árpád-ház I.

Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Anyaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104337
Feltöltve
2012.02.06. 14:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.06. 14:39

"Anyaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104338

Szelid - lágy anyai tekintet.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104339

Posztamensre helyezett alkotás.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104340
Feltöltve
2012.02.06. 14:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.06. 14:40
Posztamensre helyezett alkotás.

"Anyaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104341
Feltöltve
2012.02.06. 14:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.06. 14:40

"Anyaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104343
Feltöltve
2012.02.06. 14:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.06. 14:41

"Anyaság" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104344

Archív fotók

"Anyaság" c. alkotás fotói

Bábaképző Intézet 1927-ből. Sok szolnoki itt látta meg a napvilágot.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104420
Évszám
1927
Feltöltve
2012.02.09. 20:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.09. 20:20
1927, Archív felvétel
Bábaképző Intézet 1927-ből. Sok szolnoki itt látta meg a napvilágot.

"Anyaság" c. alkotás fotói

Uj Idők 1927. év 225. oldal - ekkor még 'Az anya' volt a mű címe.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104389
Évszám
1927
Feltöltve
2012.02.09. 09:15
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / MP240 series

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.02.09. 09:15
1927, Archív felvétel
Uj Idők 1927. év 225. oldal - ekkor még 'Az anya' volt a mű címe.

Adalék vagy máshol

"Anyaság" c. alkotás fotói

Az épület homlokzatát díszitő címer relief rekontrukció után.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
104345
Feltöltve
2012.02.06. 14:42
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 12.02.06. 14:42
Az épület homlokzatát...Teljes szövegAz épület homlokzatát díszitő címer relief rekontrukció után.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.08.20. 21:53
Megérintettem az "Anyaság" alkotást
22.08.16. 13:00
Megérintettem az "Anyaság" alkotást
12.02.09. 09:15
1 új fotót töltöttem az "Anyaság" műlaphoz
12.02.08. 21:05
Tóth György-Gyigyi publikálta "Anyaság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.