Debrecen, Nagyerdei körút 98.
Archív képek

Debrecen
Nagyerdei körút 98.
A Kenézy Orvostörténeti Gyűjtőhely előcsarnokában áll, a földszinten.

Felállítás2008

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2012.02.09. 09:08
Kenézy Gyula (Hajdúszoboszló, 1860. jan. 4. – Debrecen, 1931. nov. 26.) orvos, nőgyógyász, egyetemi tanár. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1885-től debreceni tisztiorvos, 1893-tól a debreceni városi kórház igazgatója, 1896-tól a bábaképző, 1903-tól a gyermekmenhely főorvosa és igazgatója. 1915-től a formálódó debreceni orvosi kar szervezője, 1916-tól a szülészet és nőgyógyászat nyugalmazott tanára. 1919–1920-ban az egyetem rektora.

Időnként nagyon egyedi programjaim vannak. Még október első napjaiban voltam a pár éve létesített, és magunk között csak orvostörténeti múzeumnak hívott épületben a debreceni idegenvezetők csoportjával. 2008-ban nyitottak, de ha jól tudom, ma is be kell jelentkezni előre a csoportos látogatáshoz. Nem egy hagyományos múzeum, hanem egy élő, a mindennapokban is használt villa, amelyet egykor dr. Kenézy Gyula építtetett magának és családjának az 1920-as évek legvégén. Sajnos nem sokáig élvezte a szép házat, mert 1931-ben elhunyt. Évtizedekig az egyetem könyvtára használta az épületet a rendszerváltás után.
A gyűjtemény termeit, a kiállítóteret folyamatosan használják az egyetemi professzorok, rendszeres összejöveteleikre. Itt működik a Professzori Klub. Háromszintes az épület. Az alagsorban vannak az igazi orvostörténeti tárgyi emlékek, a földszinten a múzeumi és közösségi terek (előadóterem, társalgó), és az emeleten a Biogal története, a régi professzori emlékek és a professzori vendégszobák.
Az egyetem honlapján a ház leírása: http://www.deoec.hu/info.aspx?sp=34&web_id=

A névadó, nagy előd mellszobrát a bejárathoz közel, azzal szemben láthatjuk. Az életnagyságú mellszobor valósághűen ábrázolja a szülész- nőgyógyász orvost. Ez az alkotás nem a gyűjtemény része.
Források:
http://tudosnaptar.kfki.hu/localhost/egyen.php?namenev=kenezy&nev5=Ken%25E9zy+Gyula
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/juha-richard-attila

Cím alapján hasonló

"Dr. Kenézy Gyula" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
104322
Feltöltve
2012.02.05. 23:18
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Dr. Kenézy Gyula" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
104323
Feltöltve
2012.02.05. 23:19

104324
Feltöltve
2012.02.05. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Dr. Kenézy Gyula" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
104325

105230
Feltöltve
2012.02.24. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Dr. Kenézy Gyula" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
105231
Feltöltve
2012.02.24. 15:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Dr. Kenézy Gyula" c. alkotás fotói Debrecen településről

2008 - avatás előtt
Feltöltő
Azonosító
188386
Forrás
Juha Richárd felajánlása
Fotózva
2003. január
Évszám
2008
Feltöltve
2014.11.27. 21:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5000
ƒ280/100 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.11.27. 21:19
2003. január
2008 - avatás előtt
Összesen 7 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Dr. Kenézy Gyula" feltöltésünket!
14.11.27. 21:19
1 új fotót töltöttem a "Dr. Kenézy Gyula" műlaphoz!
13.07.27. 03:49
A "Dr. Kenézy Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
12.02.09. 09:08
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Dr. Kenézy Gyula" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.