Székesfehérvár, Jókai u. 20.

Székesfehérvár
Jókai u. 20.
Az alkotás a gimnázium előterében található.

Felállítás2016. április 12.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2017.05.10. 19:31
2016. április 12-én domborművet avattak dr. Hári Ferenc és dr. Halmos István tiszteletére a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban.

Dr. Hári Ferenc igazgató, 1977-1996 között tanított a gimnáziumban. A fizika-kémia szakos tanár munkásságáról dr. Szemán Magdolna tanárnő beszélt az ünnepségen. Elmondta, hogy nagy szerepe volt abban dr. Hári Ferenc igazgató úrnak, hogy „felismerve az idők szavát, megteremtette azokat a feltételeket, amellyel „kaput és szívet” nyitott a ciszterci nevelésnek”. Beszédet mondott még Vargha Tamásné egykori tanártárs, korábbi tanítvány, végül dr. Cser-Palkovics András polgármester, egykori józsefes diák.

Orosz Ágoston igazgató, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Hári igazgató úr felesége és Halmos tanár úr lánya közösen leplezték le a domborműveket. Brückner Ákos Előd OCist spirituális vezető áldotta meg az alkotásokat.

Az alkotó tisztázásában - mivel szignó nincs a domborműveken - segítségemre volt Orosz Ágoston igazgató úr, aki a gimnázium honlapján megjelent írás linkjét is megküldte részemre. Az alkotás Nagy Edit szobrászművész munkája.
Források:
http://feol.hu/szekesfehervar/emlektabla-a-legendas-halmos-tanar-urnak-es-hari-ferenc-igazgatonak-1763002
http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media75974_hu#
http://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_6420
http://www.szekesfehervar.hu/news/details/id/7003
http://www.cisztergimn-szfvar.hu/index.php?pg=news_1_400

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277232
Feltöltve
2017.05.10. 19:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.10. 19:10

"Hári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277233
Feltöltve
2017.05.10. 19:11

Aerdna 17.05.10. 19:11

"Hári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277234
Feltöltve
2017.05.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

277235
Feltöltve
2017.05.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

277236
Feltöltve
2017.05.10. 19:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.10. 19:11

"Hári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277237
Feltöltve
2017.05.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.10. 19:12

"Hári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
277238
Feltöltve
2017.05.10. 19:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.05.10. 19:12
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.05.10. 19:31
Aerdna publikálta "Hári Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.