Perkáta, Dózsa György utca.
Archív képek

Perkáta
Dózsa György utca.
Az alkotás a templom előtti téren található.

Felállítás1843

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2012.04.16. 11:55
Az alkotást 1843-ban állították. Feltehetőleg eredetileg nem ezen a helyen állt, mivel egy 1910-ben keltezett képeslap tanúsága szerint, ahol a templom még nem került bővítésre, a templom előtt egy kereszt látható, a Szentháromság azonban nem (forrás: http://www.perkata.eu/index.php?page=perkata-korabeli-kepek ).

A talapzat felirata:
„Föld lakója, minden ügyben
Nézz az égre, s élj üdvösen
Úgy áld meg a sz. Háromság
Mind örökké egy Valóság
1 8 4 3”

Az alkotás műemlék, a 3745. számon, rendkívül szép állapotban, látszik, hogy törődnek vele.

Sajnos az alkotó kilétét nem sikerült kiderítenem.

A mű körüli park nagyon szép, rendezett, több szobor és más alkotás is található a közelben (Immaculata Mária, Lourdes-i Mária, Hunyadi Mátyás), a templom épülete is nagyon jó állapotban van.

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104113
Feltöltve
2012.02.01. 20:57
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 20:57

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104115
Feltöltve
2012.02.01. 20:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 20:58

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104116
Feltöltve
2012.02.01. 20:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 20:59

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104117

104118
Feltöltve
2012.02.01. 21:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 21:00

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104119
Feltöltve
2012.02.01. 21:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 21:01

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104120
Feltöltve
2012.02.01. 21:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.01. 21:02

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104122
Feltöltve
2012.02.02. 07:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ38/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.02. 07:41

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256778
Feltöltve
2016.10.27. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:57

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256779
Feltöltve
2016.10.27. 20:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:58

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256780
Feltöltve
2016.10.27. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:59

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256781
Feltöltve
2016.10.27. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 20:59

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
256782
Feltöltve
2016.10.27. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.27. 21:00

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
299298
Feltöltve
2017.12.27. 22:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.27. 22:17

Archív fotók

"Szentháromság" c. alkotás fotói

A Szentháromság az 1950-es évek végén. Esküvői menet Mária-lányokkal. Forrás: http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/27/27_tarstud_varro.htm
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
104123
Évszám
1950
Feltöltve
2012.02.02. 08:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.02. 08:27
1950, Archív felvétel
A Szentháromság az 1950-es évek végén. Esküvői menet Mária-lányokkal. Forrás:...Teljes szövegA Szentháromság az 1950-es évek végén. Esküvői menet Mária-lányokkal. Forrás: http://www.kodolanyi.hu/szabadpart/27/27_tarstud_varro.htmKevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

17.12.27. 22:17
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
17.07.31. 18:58
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
16.10.27. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.10.27. 20:59

16.10.27. 20:58
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.10.27. 20:57
1 új fotót töltöttem a "Szentháromság" műlaphoz
16.10.27. 17:11
Megérintettem a "Szentháromság" alkotást
12.04.16. 11:55
Aerdna publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.