Országház – főrendiházi társalgó: Teológia

Budapest, V. kerület, Kossuth tér 1–3.

Budapest
V. kerület, Kossuth tér 1–3.
A kupolacsarnokkal szemközti ajtón, a folyosó felől belépve a...Teljes szövegA kupolacsarnokkal szemközti ajtón, a folyosó felől belépve a társalgóba, bal kéz felől az első kettős csoport a sorban, az Orvostudomány kettős csoportjával szemben.Kevesebb szöveg

Felállítás1900

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.02.10. 13:51
Ahogy a Jog kettős csoportjának műlapjánál jeleztem, az a Teológiával és a Bölcselettel 'rokon' besorolásban szerepel a forrásként használt könyvben. Azt sem tartom véletlennek, hogy ez a csoport az Orvostudomány kettősével szemben áll, és a csoportok mindegyike a főrendiházi társalgó egy-egy sarkában kapott helyet.

A Teológia csoportjának mindkét szereplője nőalak. Ruházatok díszes, egyikük bal kezében nyitott könyvet – ezen látszik a 'Teológia' felirat –, másik kezében zarándokbotot tart. A másik alak imádságos könyvvel és egy kereszttel erősíti meg az ábrázolás szimbolikus jelentését.

Forrásként használtam a Búza Péter–Gadányi György szerzőpáros 'Mesterségek dicsérete' című könyvét.

Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103693
Feltöltve
2012.01.26. 14:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:47

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103695
Feltöltve
2012.01.26. 14:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:48

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103694
Feltöltve
2012.01.26. 14:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/4 • ISO800

103696

103697
Feltöltve
2012.01.26. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:49

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103698
Feltöltve
2012.01.26. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/4 • ISO800

103702
Feltöltve
2012.01.26. 14:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:52

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103699
Feltöltve
2012.01.26. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/7 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:49

"Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103700
Feltöltve
2012.01.26. 14:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.26. 14:50
Összesen 9 fotó

Műlap története

06.26. 16:24
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" feltöltésünket!
12.02.10. 13:51
Göröntsér Vera publikálta "Országház – főrendiházi társalgó: Teológia" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.