II. világháborús emlékmű

Sopron
Deák tér
A park iskola felőli oldalán

Felállítás1993. november 27.

Neszták Béla
2008.05.29. 20:01
Egymás mellet álló két 300 cm-es mészkőtömbön két dombormű
Szabolcs Erzsébet
2010.08.12. 00:01
A fertőrákosi mészkőből faragott két oszlopos emlékművet, szoborkompozíciót 1993. november 27-én Szabad György az országgyűlés elnöke avatta fel.
Ády
2016.09.28. 15:05
"Világháborús emlékművet avattak Sopronban

A II. világháború áldozatainak emlékművét szombaton avatták fel Sopronban. Az MDF helyi szervezete még 1989 tavaszán indította útjára a kezdeményezést, hogy a város állítson emléket az értelmetlen háború minden áldozatának: az elesett frontharcosoknak, hadifogolytáborban elpusztult katonáknak és polgároknak, valamint az Auschwitzba elhurcolt soproniaknak. Felhívásuk megértésre talált, magánszemélyek, vállalatok és az önkormányzatok jóvoltából 2,8 millió forint gyűlt össze. így elkészülhetett az az emlékmű, amelyet Szabad György, az Országgyűlés elnöke avatott fel.
Az emlékező szavak után az Országgyűlés elnöke leleplezte a fertőrákosi mészkőből faragott Pál Mihály szobrászművész alkotta monumentális emlékművet, amelyen elhelyezték a kegyelet virágait."
Források:
Új Dunántúli Napló, 1993. november 28. vasárnap (4. évfolyam, 298-327. szám)1993-11-28 / 325. szám

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
6533
Feltöltve
2008.05.29. 20:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.29. 20:01

6534

6535

45131
Feltöltve
2010.03.05. 13:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.03.05. 13:18

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
150852
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2013.11.02. 10:14
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.11.02. 10:14
2010. július

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
169352
Feltöltve
2014.06.22. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 14.06.22. 22:23

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
169353
Feltöltve
2014.06.22. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 14.06.22. 22:24

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
169354
Feltöltve
2014.06.22. 22:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

H.István 14.06.22. 22:24

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

2012-ben készült felvétel.
Feltöltő
Azonosító
226141
Fotózva
2012. március
Évszám
2012
Feltöltve
2015.12.01. 11:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.12.01. 11:51
2012. március
2012-ben készült felvétel.

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
246301
Feltöltve
2016.07.19. 22:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
246302
Feltöltve
2016.07.19. 22:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
246303
Feltöltve
2016.07.19. 22:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Sopron településről

2018.06.22. Így néz ki most.
Feltöltő
Azonosító
323226
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.03. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.03. 16:43
2018
2018.06.22. Így néz ki most.
Összesen 13 fotó

Műlap története

05.29. 19:26
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást!
19.12.04. 09:13
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "II. világháborús emlékmű" feltöltésünket!
18.09.03. 16:43
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
16.07.19. 22:34
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
16.07.19. 22:33
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
16.07.19. 22:32
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.12.01. 18:06
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.12.01. 11:51
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
15.04.06. 13:10
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.06.22. 22:24
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
14.06.22. 22:24
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
14.06.22. 22:23
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
13.11.02. 10:14
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
10.08.13. 07:59
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.03.05. 13:18
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz!
08.05.29. 20:01
Neszták Béla publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.