Hommage au poète – Tisztelet a költőnek

Székesfehérvár, Oskola utca 7.

Székesfehérvár
Oskola utca 7.
Az alkotás a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár régebbi épületében (volt...Teljes szövegAz alkotás a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár régebbi épületében (volt ciszterci gimnázium), az olvasóteremben látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1994

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Aerdna
2012.02.22. 23:10
Az alkotás Keszei István költőnek állít emléket, barátja, Kilár István készítette.

Az alkotás a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár régebbi épületének olvasótermében – a volt ciszterci gimnázium nagytermében – látható. A mű az olvasóterem végén kialakított szoborfülkében áll.

Az alkotás jelzése a keskeny talapzaton: Kilár 1994.

Keszei István költő (1935–1984) Székesfehérváron született, 1957-ben Nyugatra távozott, Belgiumban egyetemen tanult, majd Párizsban élt és dolgozott. Versei sokáig, két évtizeden keresztül csak folyóiratokban jelentek meg. Első kötete csak 1979-ben jelent meg, Angyali merénylet címmel.

Forrás: az alkotás lábánál elhelyezett dokumentum.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
102244
Feltöltve
2012.01.01. 18:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.01. 18:35

102245

102246
Feltöltve
2012.01.01. 18:36

Aerdna 12.01.01. 18:36

"Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
102247
Feltöltve
2012.01.01. 18:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.01. 18:37

"Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasóterme, melynek végében látható az alkotás.
Feltöltő
Azonosító
102248
Feltöltve
2012.01.01. 18:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/10 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.01. 18:39
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasóterme, melynek végében látható az alkotás.

"Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
105050
Feltöltve
2012.02.21. 17:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.02.21. 17:32

"Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
105051
Feltöltve
2012.02.21. 17:33

Aerdna 12.02.21. 17:33

105052

105053

Összesen 9 fotó

Műlap története

épp most
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" feltöltésünket!
12.02.22. 23:10
Aerdna publikálta "Hommage au poète – Tisztelet a költőnek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.