A bőség allegóriái

Brassó (Braşov), Republicii u.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Brassó (Braşov)
Republicii u.
A belváros sétáló utcájában, a hagyományos Kapu utca (str. Republicii)...Teljes szövegA belváros sétáló utcájában, a hagyományos Kapu utca (str. Republicii) felső részén, a keleti házsoron.Kevesebb szöveg

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Sántha Imre Géza
2012.10.30. 20:59
A délkeleterdélyi nagyváros, Brassó a keleti és nyugati kultúrkör határán fekszik, és mivel több, fontos főút találkozási pontja, ezért régmúlt időktől számottevő kereskedelmi, árúforgalmazói szerepet töltött be. Ennek a szerteágazó komerciális megnyilvánulásnak egyik fontos bemutató üzleti színtere volt, és az még ma is a belváros legismertebb helye a brassói szóhasználatban Kapu utcaként ismert (ma hivatalosan Köztársaság) sétálóutca. Gazdag kereskedők, társaságok emeltek itt palotaszerű épületeket. Ilyen az itt bemutatott eklektikus, háromszintes patinás épület is, az un. Castaldo ház, az utca keleti házsorán, melynek homlokzati attikáját kecses szoborfigurák koronázták. A keleties megjelenésben, fejükön teli kosarakat tartó nőalakok könnyed mozdulatokban "pózolnak". Alkotójukat ne ismerjük, de hasonló kariatidaszobrokat találunk egy budapesti eklektikus épületen: http://www.kozterkep.hu/~/16615/kariatidak_budapest_wagner_janos_1863.html#waiting-for-review A figurák mozdulata ritmikusan ismétlődik. A két -két, lengeöltözetű nőalak között egy kacér puttópáros tekint le a járókelőkre.
Az alsóbb szinten további figuratív domborműdíszt tartalmazó, neoreneszánsz elemeket magán viselő épület teljes utcai homlokzatát 2012 tavaszán újították fel. Később viszont az öt oromzati szobrot eltávolították, remélhetőleg restaurálási céllal, és (2018 nyaráig) még nem kerültek vissza, csupán ferde fémrúdak állnak a helyükön. Sajnos, nemrég kiderült, hogy a megrongált szobrok egy temetői (!) raktárban várják a jobb sorsukat és nem a pusztulásukat.

Cím alapján hasonló

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101974
Fotózva
2009. március
Feltöltve
2011.12.27. 21:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ80/10 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:10
2009. március

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Az épület a felújítás előtt.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101977
Feltöltve
2011.12.27. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:12
Az épület a felújítás előtt.

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101979
Feltöltve
2011.12.27. 21:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:14

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

A két kacér puttó.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101980
Feltöltve
2011.12.27. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:16
A két kacér puttó.

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Az épület a felújítás előtt.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101981
Fotózva
2008. július
Feltöltve
2011.12.27. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:16
2008. július
Az épület a felújítás előtt.

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
115599
Feltöltve
2012.08.05. 15:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.05. 15:39

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

A felújított épület.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
115600
Feltöltve
2012.08.05. 15:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/500 • ISO64

115601
Feltöltve
2012.08.05. 15:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ40/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.05. 15:39

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Esti felvétel.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
101983
Feltöltve
2011.12.27. 21:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/1 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.12.27. 21:18
Esti felvétel.

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

balra az épület csonka oromzata, jobb oldalt a Fekete templom tornya
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
318166
Feltöltve
2018.07.16. 23:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.16. 23:14
balra az épület csonka oromzata, jobb oldalt a Fekete templom tornya

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

a csonka homlokzat
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
318167
Feltöltve
2018.07.16. 23:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.16. 23:17
a csonka homlokzat

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

töredezve, raktáron :)
(forrás: My Name: Brasov)
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
319666
Feltöltve
2018.08.02. 09:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.08.02. 09:43
töredezve, raktáron :)
(forrás: My Name: Brasov)

Archív fotók

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

A Kapu utca a XX.ik század elején, a épületszobrok bal oldalt láthatók.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
154858
Feltöltve
2014.01.06. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.01.06. 14:36
Archív felvétel
A Kapu utca a XX.ik század elején, a épületszobrok bal oldalt láthatók.

"A bőség allegóriái" c. alkotás fotói

Forrás: Brassó, Várostörténeti Múzeum.
Település
Brassó (Braşov)
Feltöltő
Azonosító
365120
Feltöltve
2019.07.13. 06:47
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Nokia 3.1
ƒ20/10 • 1/33 • 3.5mm • ISO179

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 19.07.13. 06:47
Archív felvétel
Forrás: Brassó, Várostörténeti Múzeum.
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.07.13. 06:47
1 új fotót töltöttem az "A bőség allegóriái" műlaphoz
12.10.30. 20:59
Sántha Imre Géza publikálta "A bőség allegóriái" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.