A szántódi rév közelében álló Rév Csárda falán található az emléktábla. A fehér márványtáblára a bronz portrédomborművet Csillag István érem- és szobrászművész készítette.
Az épületen található emléktábla azt hirdeti, hogy Csokonai Vitéz Mihály itt írta a „Tihanyi echóhoz' című versét, 1798-ban. A táblán olvasható szöveg csak a helyet jelöli, mert az épületet már lebontották, ahol a verset írta Csokonai.

"Csokonai-emlék
Csillag István szobrászművész, a Balatoni Szövetség megbízásából megmintázta Csokonai Vitéz Mihály nagyméretű relief-jét, amelyet bronzba öntve, emléktáblába helyeztek, a szántódi révcsárda falába, ahol hétfőn, Péter Pál napján délután hat órakor, ünnepélyes leleplezés után adják át a nyilvánosságnak. Csokonai a szántódi révcsárda helyén állott beszállóban irta Ódáját a tihanyi visszhanghoz, s ezt a tényt örökíti meg az emléktábla felírása, s magát Csokonait Csillag István szobrászmüvészete hozza elénk. Az emléktáblából kétharmad mélységig előugró arcmás korhű rajzok és képek nyomán készült. Csillag István az ismert, szinte megmerevedett vonósok jellemalkotó hatását, a hasonlóság követelményeinek alárendelte ugyan, de költői megérzéssel szinte megenyhitette az arc kifejezését. Különösen az ajk körül sikerült Olyan vonalat megteremtenie, hogy az ember szinte mozogni látja a költő ajakát, mintha szavalná is az Óh Tihanynak riadó lánya... örökszép sorait. A magyar plasztikai művészetnek — egyben Csillag István szobrász tehetségének is — minden elismerésre méltó alkotása a Szántódi Csokonai emlék. " ^[1]

Érdekesség 1962-ből.
"Csillag István nyolcvanegy éves szobrász- művész sajátkezűleg restaurálta a szántódi révház Csokonai Vitéz Mihály emléktábláját, amelyet 1936 Péter Pál napján, a Balatoni Szövetség irodalmi szakosztálya által rendezett ünnepélyen avattak fel. A hagyomány szerint Csokonai a szántódi révcsárdában írta A tihanyi echóhoz című költeményét." ^[2]


Felirat az emléktáblán:
Oh, Tihanynak riadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közül.
E révház ősi falai között
írta 1798 június havában
Csokonai Vitéz Mihály
'Tihanyi echóhoz' című költeményét.
A költő emlékezetére állíttatta a Kőbányai
Polgári Serföző RT és Balatoni Szövetség 1936.


Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.

Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között.
A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értrelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdőben
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.

---