Veszprém, Megyeház tér

Veszprém
Megyeház tér
A Megyeháza udvarán látható az alkotás.

Felállítás2002

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2011.12.17. 19:53
A Megyeháza megtekintése - amúgy futtában - nagy élmény volt nyár elején. Gyönyörű az épület - még akkor is, ha az igazán szép nagyterem zárva volt és az idő is kevés.

Az udvarra is ki lehetett menni és persze fényképezni. A cím adott volt: Megyefa, dátum: 2000-2002. Máris elgondolkodtató részlet.
Utólag kapott információ: az alkotás az ugodi fafaragótáborban készült, amit évente megrendeztek. Én úgy értelmezem, 2000-ben kezdődött a Megyefa elkészítése és két évig tartott. Aztán a képviselő testület döntése alapján itt, az udvaron került elhelyezésre.
A nagy, szépen megmunkált farönkök apró, néhány centi átmérőjű mini-címerekkel vannak 'megmívelve', amik teljes mértékben, hűen követik az eredeti címerek képét.
Veszprém megye valamennyi városa, települése látható a Megyefán és néhány üres hely - teret biztosítva a jövőbeni változásoknak.

Forrás: a tájékozott és végtelenül udvarias portás és egy kedves veszprémi lokálpatrióta hölgy, aki kérdésemre kicsit érdeklődött a helyi levéltárosoknál. Köszönöm valamennyiüknek.
További linkek
Az alkotó és fiai: http://www.nemesfamives.extra.hu/

Cím alapján hasonló

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100243
Feltöltve
2011.11.20. 19:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:14

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100245
Feltöltve
2011.11.20. 19:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:15

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100244
Feltöltve
2011.11.20. 19:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:14

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100246
Feltöltve
2011.11.20. 19:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:18

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100247

100248
Feltöltve
2011.11.20. 19:19

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:19

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100249
Feltöltve
2011.11.20. 19:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/50 • ISO125

100250
Feltöltve
2011.11.20. 19:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:19

"Megyefa" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
100251
Feltöltve
2011.11.20. 19:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.20. 19:20

"Megyefa" c. alkotás fotói

A Megyefa a belső udvaron
Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
105155
Feltöltve
2012.02.22. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H55
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Máthé Éva 12.02.22. 22:54
A Megyefa a belső udvaron

"Megyefa" c. alkotás fotói

Tervező megnevezése
Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
288552
Feltöltve
2017.08.31. 16:45
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domokos Endre 17.08.31. 16:45
Tervező megnevezése

"Megyefa" c. alkotás fotói

Szobrász megnevezése
Alkotók
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
288551
Feltöltve
2017.08.31. 16:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/50 • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domokos Endre 17.08.31. 16:44
Szobrász megnevezése
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.05.31. 13:00
Megérintettem a "Megyefa" alkotást
17.09.01. 10:00
A "Megyefa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.01. 10:00
A "Megyefa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.31. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Megyefa" műlaphoz
17.08.31. 16:44
1 új fotót töltöttem a "Megyefa" műlaphoz
12.02.22. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Megyefa" műlaphoz
11.12.17. 19:53
Göröntsér Vera publikálta "Megyefa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.