Budapest, XI. kerület, Budafoki út 10/c.

Budapest
XI. kerület, Budafoki út 10/c.
A ház kapujától jobbra látható az emléktábla.

Felállítás2001

Göröntsér Vera
2011.11.18. 22:38
Domokos Pál Péter (1901 - 1992) a csángók apostola.
„Édes hazámnak akartam szolgálni” egyik legjelentősebb munkájának címe, egyben idézet egy XVII. századi Csíksomlyón nyomtatott könyv előszavából.

Csíksomlyón, a híres erdélyi kegyhelyen született. Minden körülmények között tartotta származását. Nagy hatással volt rá, mikor megtudta, Bartók és Kodály az egész magyarlakta területen gyűjtötte a népdalokat, de a csángó területre nem jutottak el, feladatának érezte a hiány pótlását.

'A „nadrágos embert”, a távolról érkezett idegent eleinte bizalmatlanul fogadták a falvakban.
„A nadrágos ember ôket úgy hívta, hogy bangyen, ami azt jelenti: félhülye, állat. De amikor látták, hogy én nem nevetem ki ôket, és nem csúfolkodom velük, hanem emberként beszélek, akkor elkezdôdött a beszélgetés, és mai napig is tartana, ha ott maradhattam volna közöttük. Ugyanígy volt az énekkel is. Amíg megkezdték, nagyon nehéz volt a feladatom, de ha már megkezdték, nem fogytak ki az énekbôl. Még ma is jegyezhetném, oly bőséggel és oly gazdagsággal ôrzik szívük mélyén a magyar népdalt.”..'

A 'moldvai csángó magyarság segítője és kutatója' abban a házban lakott, amin az emléktábla látható.
Állíttatta: a Lakatos Demeter csángó-magyar kulturális egyesület.

Forrás Cservenka Judit tanulmánya, amely Domokos Pál Péter teljes életútját feldolgozza (Európai utas): http://www.hhrf.org/europaiutas/20024/7.htm

Cím alapján hasonló

"Domokos Pál Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99679
Feltöltve
2011.11.12. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.12. 21:16

"Domokos Pál Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99680
Feltöltve
2011.11.12. 21:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/50 • ISO80

99683
Feltöltve
2011.11.12. 21:19

Göröntsér Vera 11.11.12. 21:19

"Domokos Pál Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
99682
Feltöltve
2011.11.12. 21:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ44/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.11.12. 21:17

"Domokos Pál Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
177662
Feltöltve
2014.08.29. 13:04
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 14.08.29. 13:04

"Domokos Pál Péter" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
177663
Feltöltve
2014.08.29. 13:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 14.08.29. 13:06
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.07.08. 09:15
Megérintettem a "Domokos Pál Péter" alkotást
14.08.29. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Domokos Pál Péter" műlaphoz
14.08.29. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Domokos Pál Péter" műlaphoz
11.11.18. 22:38
Göröntsér Vera publikálta "Domokos Pál Péter" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.