Vác, Tragor Ignác tér
További képek a Fotólistában

Vác
Tragor Ignác tér
A váci kultúrház melletti parkban. A Tragor villa helyén,...Teljes szövegA váci kultúrház melletti parkban. A Tragor villa helyén, megközelíthető MÁV és helyi buszjárattal.Kevesebb szöveg

Felállítás2004


András
2011.11.10. 16:42
Leírás, sztori
Tragor Ignác (Vác 1869-1941.)
Budapesten szerzett jogi doktori oklevelet. Fiatal korában számos országban járt. Bár közjegyző helyettesként ténylegesen dolgozott, többször eredménytelenül pályázott közjegyzői kinevezésért. Családi érdekből elfogadta a Váci Takarékpénztár igazgatói állását, amelyet 1899-től haláláig betöltött. Mecénásként maradandót alkotott: 1896-ban részt vett a Váci Múzeum Egyesület és a városi népkönyvtár alapításában, majd közreműködött a városi múzeum létrehozásában. Helytörténészként főleg Vác történetével foglalkozott, a város múltjáról és jelenéről több könyvet írt. Bár már életében felvetették, hogy a múzeumot róla nevezzék el, Tragor Ignác ezt szerényen elhárította. A sokak által tisztelt és szeretett bankár temetésén egykori osztálytársa Szenessy Aladár olvasta fel hozzá írt versét.

Részlet a versből:
'Mint barátot és jótevőt
Egész város tisztelte őt
Büszkén fogja hirdetni Vác
Az övé volt Tragor Ignác'

link...http://hu.wikipedia.org/wiki/Tragor_Ign%C3%A1c

Az 1943-ban a Duna partján felavatott szobrot az orosz katonák céltáblának használták és 'szétlőtték', később kijavították a sérüléseket és a mellszobor az 1990-ben róla elnevezett múzeumban lett felállítva. Ma is ott áll az előcsarnokban.
A város ennek ellenére szerette volna, ha köztéren is van szobra, ezért a váci öntődében készítettek egy kevert öntvény szobrot, amit bronzszínű bevonattal láttak el, Sajnos a színe miatt ellopták. Ezt követően készült kőből immár a harmadik. Az eredeti az ma is látható a múzeumban.
A forrás: Váci Könyvek 10.
A mellszobor 120 cm -s négyzethasáb oszlopon helyezkedik el.

”MÚZEUMI TÁJÉKOZTATÓ - A Váci Múzeum Egyesület Körlevele
2004. 6. szám

MEGHÍVÓ
Örömmel tájékoztatjuk tagtársainkat, hogy múzeumunk névadójának, Tragor Ignácnak újra áll majd szobra a városban! Az avatásra szeretettel várjuk tagjainkat és minden kedves érdeklődőt november 26-án 14 órakor az egykori Cifrakertben, a Madách Imre Művelődési Központ mellett. A néhány éve ellopott szobor helyére annak kőből faragott mása kerül Vác Város Önkormányzata és a Duna-Dráva Cement Kft. együttműködésének keretében, a Kft. anyagi támogatásával.

Tragor Ignác szobra városunk „névnapján”, Boldog Vác Remete névünnepén kerül vissza helyére. A Peukert Károly által készített szobor gipszmintáját az Egyházmegyei Gyűjtemény, az első öntvényt a Tragor Ignác Múzeum őrzi. Ezek alapján készítette Tóth Dávid szobrász a másolatot. (Az ellopott öntvény az a másodpéldány volt, amit Egyesületünk a nyolcvanas években készíttetett.)

Ezt az információt a Városházáról kaptam: Zomborka Mártától aki egyébként a 'Váci Könyvek 10.' szerkesztője is volt.

Ez a szobor másolata Paukert Károly szobrának újra faragta Tóth Dávid.

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99269
Feltöltve
2011.11.08. 22:03
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.08. 22:03

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99270
Feltöltve
2011.11.08. 22:05
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.08. 22:05

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99271
Feltöltve
2011.11.08. 22:06
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.08. 22:06

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99272
Feltöltve
2011.11.08. 22:07
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.08. 22:07

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
484260
Feltöltve
2022.04.14. 18:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.04.14. 18:57

Adalék vagy máshol

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

A II. világháború előtti eredeti alumínium szobor.
Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99475
Feltöltve
2011.11.10. 15:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ28/10 • 1/30 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.10. 15:39
A II. világháború előtti...Teljes szövegA II. világháború előtti eredeti alumínium szobor.Kevesebb szöveg

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99497
Feltöltve
2011.11.11. 09:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.11. 09:39

"Tragor Ignác" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Vác
Feltöltő
Azonosító
99476
Feltöltve
2011.11.10. 15:39
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ28/10 • 1/30 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 11.11.10. 15:39
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.04.14. 18:57
1 új fotót töltöttem a "Tragor Ignác" műlaphoz
20.09.10. 18:44
Megérintettem a "Tragor Ignác" alkotást
17.06.19. 10:05
A "Tragor Ignác" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 21:55
A "Tragor Ignác" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.02.14. 12:31
A "Tragor Ignác" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.14. 12:31
A "Tragor Ignác" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.11. 09:39
1 új fotót töltöttem a "Tragor Ignác" műlaphoz
11.11.10. 16:42
A közösség publikálta Bálint "Tragor Ignác" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.