Jászárokszállás, Árpád tér
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Búsbaka

A vároházával szemközti parkban áll.

Felállítás1924. november 2.

Szórád Péter
2011.11.07. 23:04
Egy terméskő talapzatra épített három méter magas obeliszk tetején egy Turulmadár van elhelyezve. Az obeliszk előtti szobor egy legénységi köpenybe öltözött közkatonát ábrázol, aki a 68. császári és királyi jászkun gyalogezredben harcolhatott, ahová a legtöbb jászárokszállási lakost besorozták. A katona egy Steyr-Mannlicher M1895 típusú hadipuskára támaszkodik, a fején a magyar királyi honvédségnél 1917-től rendszeresített rohamsisak látható, lábán bakancs és lábszártekercs.
A műkőből készült emlékmű 1924-ben egy vagon búzába került. Kissé megrongálódott az elmúlt évtizedekben, de legalább nem meszelték fehérre. Mellette két göcsörtös fa áll amelyet állítólag a szobor avatásakor ültettek, körülötte kör alakú sövény, a talapzaton friss virágokkal díszített koszorú.
A koszorú mögött a talapzaton elhelyezett márványtábla felirata:

„Illetődve állj meg vándor e helyen,
Mit megszentelt az égő honszerelem.
Ez a szobor jász daliák emléke,
Nevük ott áll a dicsőség könyvében.
Árokszállás hőseidre légy büszke,
Vitézségük honszerelmed fénytükre.
Turulmadár akárhová elszállhat,
Hűbb szívekre nem találhat Tenálad.”

Forrás: jaszarokszallas-regen.eoldal.hu/cikkek/emlekmuvek/hosok-szobra/
További linkek
Jászárokszállás a wikipédián: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1sz%C3%A1roksz%C3%A1ll%C3%A1s

Cím alapján hasonló

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99158
Feltöltve
2011.11.07. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 20:41

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99159
Feltöltve
2011.11.07. 20:53
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 20:53

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99160
Feltöltve
2011.11.07. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:01

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99161
Feltöltve
2011.11.07. 21:05
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ8/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:05

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99162
Feltöltve
2011.11.07. 21:15
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ58/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:15

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99163
Feltöltve
2011.11.07. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:16

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99164
Feltöltve
2011.11.07. 21:21
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:21

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Feltöltő
Azonosító
99165

99166
Feltöltve
2011.11.07. 21:22
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.11.07. 21:22

Archív fotók

"Hősök szobra" c. alkotás fotói Jászárokszállás településről

Képeslap részlet 1940.
Feltöltő
Azonosító
99215
Évszám
1940
Feltöltve
2011.11.08. 10:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.11.08. 10:49
1940, Archív felvétel
Képeslap részlet 1940.
Összesen 10 fotó

Műlap története

15.01.15. 15:44
A "Hősök szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.11.08. 10:49
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz!
11.11.07. 23:04
Szórád Péter publikálta "Hősök szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.