Nagy László mellszobra

Vésztő-Mágor, Mágori domb

Vésztő-Mágor
Mágori domb
A kettős dombra vezető úttól jobbra, a szobrok karéjában jobbról a 17.-ik.

Felállítás2005. július 29.

Oros Ágnes sagi78
2011.11.07. 11:27
Nagy László 1925 - 1978
költő, író, műfordító, szerkesztő

Parasztcsaládból származott. Öccse Ágh István költő, felesége Szécsi Margit költőnő.
Pápán a református kollégium kereskedelmi iskolájában érettségizett 1945-ben..
Festőnek készült. Az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán és a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult. Első írásai a Valóságban jelentek meg. Verseire hatott a paraszti világ zárt szokásrendje, a pogány kori elemeket megőrző népi kultúra és a katolikus liturgia is. Biztos alkotói fegyelemmel, bravúros költői készséggel, főként a zenei elemek érvényesítése által formálta verseit.1949-től 1952-ig állami ösztöndíjjal Bulgáriában tartózkodott; erősen hatott rá a bolgár népköltészet. Hazatérése után egyike lett a legsikeresebb fiatal költőknek. Később költészete a korabeli hazai viszonyok miatt elkomorodott, de az új élmények kibeszéléséhez szükséges formát lassan ismét megtalálta. Költészetének jellegzetes esztétikai ismérve a tragikus és fenséges, amely kiegészült a groteszk, az irónia és a játékosság elemeivel. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt.
Nagy László elismert költő volt.1950-ben, 1953-ban és 1955-ben József Attila díjat kapott; 1966-ban Kossuth díjjal tüntették ki . 1968-ban a Sztrugai Nemzetközi Költőfesztivál aranykoszorúját vehette át; a bolgár állam 1976-ban Botev -díjban részesítette. 1981-ben a Rodope hegység központjában, Szmoljánban múzeumot létesítettek a tiszteletére.

Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron

Cím alapján hasonló

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
98360
Feltöltve
2011.10.30. 20:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 20:45

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
98358
Feltöltve
2011.10.30. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 20:40

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
98361
Feltöltve
2011.10.30. 20:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 20:46

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178873
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.09. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.09. 20:38
2014
2014

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178874
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.09. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.09. 20:38
2014
2014

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
178875
Feltöltve
2014.09.09. 20:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.09. 20:41

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178876
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.09. 20:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.09. 20:42
2014
2014

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178877
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.09. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.09. 20:44
2014
2014

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270245
Feltöltve
2017.03.17. 00:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270246
Feltöltve
2017.03.17. 00:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270247
Feltöltve
2017.03.17. 00:52
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nagy László mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270248
Feltöltve
2017.03.17. 00:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 12 fotó

Műlap története

17.03.17. 00:52
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!

17.03.17. 00:51
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!
17.03.17. 00:50
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!
14.09.09. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!
14.09.09. 20:42
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!
14.09.09. 20:41
1 új fotót töltöttem a "Nagy László mellszobra" műlaphoz!
14.09.09. 20:38

11.11.07. 11:27
Oros Ágnes sagi78 publikálta "Nagy László mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.