Kardos László mellszobra

Vésztő-Mágor, Mágori domb

Vésztő-Mágor
Mágori domb
A kettős dombra vezető úttól jobbra, a szobrok karéjában a 3.-ik.

Felállítás2001. június 7.

Oros Ágnes sagi78
2011.11.14. 19:47
Kardos László 1918 - 1980
etnográfus, ifjúság- és kultúrpolitikus

'Ha valaki Kardos László személyiségét, egyéniségét, életútját próbálja megismerni, akkor életének legalább három területét kell bemutatnia: 1. a népi kollégiumi mozgalom megalkotását; 2. kultúra és tudományszervező tevékenységét; 3. tudósként a korszerű néprajzi szemlélet kialakításában kifejtett munkásságát.
Kardos László Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-olasz tanári szakán végzett.1943-ban ugyanitt etnográfiából, antropológiából és szociológiából doktorált. Népi származású egyetemi társaival kollégiumot szervezett, mely 1938-ban Bolyai János, majd 1942-ben Györffy Sándor néprajztudós nevét vette fel. Ez utóbbi kollégiumnak kezdettől fogva igazgatója volt. A NÉKOSZ főtitkára volt megalakulásától feloszlatásáig.
1948 -1951 között kezdeményezte a levéltárak, múzeumok új típusú szerkezetének, tevékenységének kialakítását. Munkálkodása szinte máig érezhető ezeken a területeken. Nevéhez kötődik a MTA Közgazdaságtudományi, Történettudományi és Nyelvtudományi Intézetének létrehozása.
1951 - 1956 között a Néprajzi Múzum osztályvezetője, majd főigazgatója volt. Az 1956-os forradalom leverése után politikai perben szabadságvesztésre ítélték, melyből 1963-ban szabadult.
Kiszabadulása után haláláig a Néprajzi Múzeum főmunkatársaként tevékenykedett.
A népi kollégiumi mozgalom és pedagógia megteremtéséért, megszervezéséért 1948-ban Kossuth díjjal tüntették ki.'

Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron

A Népi írók szoborparkja bemutatásának első műlapján említést tettem Komáromi Gáborról akinek ötlete és közreműködése által valósult meg a szoborpark. Vele szeretném befejezni a sorozatot. Az alábbi link Komáromi Gábor tevékenységéről szól.

http://www.beol.hu/bekes/kultura/ha-komaromi-gabor-nem-lenne-ma-nincs-veszto-magor-125328

Cím alapján hasonló

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
98326
Feltöltve
2011.10.30. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 19:40

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
98323
Feltöltve
2011.10.30. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ46/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 19:40

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
98329
Feltöltve
2011.10.30. 19:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.30. 19:41

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
100533
Feltöltve
2011.11.23. 17:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Balás Eszter 11.11.23. 17:33

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
179471
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.13. 08:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.13. 08:43
2014
2014

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
179472
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.13. 08:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.13. 08:44
2014
2014

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
179473
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.13. 08:45

Aerdna 14.09.13. 08:45

179474
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.13. 08:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.13. 08:45
2014
2014

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270407
Feltöltve
2017.03.17. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:24

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270408
Feltöltve
2017.03.17. 22:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:25

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270409
Feltöltve
2017.03.17. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:27

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270410
Feltöltve
2017.03.17. 22:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:28

"Kardos László mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270411
Feltöltve
2017.03.17. 22:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:30
Összesen 13 fotó

Műlap története

17.03.17. 22:30
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:28
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:27
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:25
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:24
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
14.09.13. 08:45

14.09.13. 08:44
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
14.09.13. 08:43
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
11.11.23. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Kardos László mellszobra" műlaphoz
11.11.14. 19:47
Oros Ágnes sagi78 publikálta "Kardos László mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.