Erdélyi József mellszobra

Vésztő-Mágor, Mágori domb

Vésztő-Mágor
Mágori domb
A kettős dombra vezető úttól jobbra, szobrok karéjában jobbról a 14.-ik

Felállítás1989. augusztus 19.

Oros Ágnes sagi78
2011.11.02. 22:44
Erdélyi József 1896 - 1978
költő, író
Eredeti neve Árgyelán, mivel apja román, édesanyja magyar volt. 1915-ben hadiérettségit tett, az orosz fronton harcolt. 1916-ban a Kolozsvári Szemle közölte első verseit.1918-ban egy ideig a debreceni egyetem jogi karán tanult, majd Budapesten vöröskatonának állt. 1921-ben első verseskötete az Ibolyalevél népies hangjával nagy feltűnést keltett. 1934-ben részt vett a népi írók debreceni bemutatkozásán, a Válasz munkatársa lett. 1937-ben a Hörcsög cím verséért két hónap fogházbüntetésre itélték, 1938-ban Fehér torony című kötetét elkobozták. Egyre inkább szélsőjobboldali pártokkal került kapcsolatba. 1944-ben nyugatra menekült, majd Romániában bújkált, 1947-ben hazatért, itthon három évi börtönre itélték.
Erdélyi József lírájában Petőfi példájához tért vissza, a hagyományos formát azonban modernebb érzékenységgel töltötte meg. Testvéri érzésekkel vegyült el a természetben és a szegények világában, sokszor a nyomorba süllyedt paraszti tömegek keserűségét és vágyait szólaltatta meg.
1929-ben, 1931-ben és 1933-ban Baumgarten díjat kapott.

Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron

Cím alapján hasonló

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
97072
Feltöltve
2011.10.16. 19:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.16. 19:36

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178831
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.08. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:17

97071
Feltöltve
2011.10.16. 19:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.16. 19:34

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178832
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.08. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:17
2014
2014

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
97065
Feltöltve
2011.10.16. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.16. 19:24

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
178833
Feltöltve
2014.09.08. 21:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:18

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178834
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.08. 21:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:19
2014
2014

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

2014
Feltöltő
Azonosító
178835
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.08. 21:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.08. 21:19
2014
2014

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270259
Feltöltve
2017.03.17. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270261
Feltöltve
2017.03.17. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270262
Feltöltve
2017.03.17. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270263
Feltöltve
2017.03.17. 01:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Erdélyi József mellszobra" c. alkotás fotói Vésztő-Mágor településről

Feltöltő
Azonosító
270264
Feltöltve
2017.03.17. 01:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 13 fotó

Műlap története

17.03.17. 01:10
1 új fotót töltöttem az "Erdélyi József mellszobra" műlaphoz!
17.03.17. 01:09
1 új fotót töltöttem az "Erdélyi József mellszobra" műlaphoz!
17.03.17. 01:08

17.03.17. 01:06
1 új fotót töltöttem az "Erdélyi József mellszobra" műlaphoz!
14.09.08. 21:19

14.09.08. 21:18
1 új fotót töltöttem az "Erdélyi József mellszobra" műlaphoz!
14.09.08. 21:17

11.11.02. 22:44
Oros Ágnes sagi78 publikálta "Erdélyi József mellszobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.