Budapest, XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 35/a-b

Angol cím:Two virgins

Budapest
XIII. kerület, Hegedűs Gyula utca 35/a-b
utcára merőleges házfalon talpazaton áll

Felállítás1936

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2011.10.16. 19:41
A szűk utcában ötletes megoldás a franciaudvaros jellegű építési mód - ezáltal ugyanis a két tükörszimetrikus lakóház egy aprócska előkerttel gazdagodott. Az így keletkezett két, egymással szemközti üres falat pedig valószínűleg a megbízó/építész szerette volna feldobni egy-egy szoborral. Így esett a választás egy alig 1 méteres szobrocskára (gyanúsan prototípus): egy meztelen nőt ábrázol lepellel a derekán.
Na ebből a nem túlságosan egyedi alkotásból mindkét faldarabra felkerült egy példány, és ha nem épp oldalra pillantanának, akkor azt mondhatnánk, farkasszemet néznek egymással.

Az egyiküket frissen (2011 ősz), a bal oldali ház tatarozásával együtt szépítették meg, míg szürke ikertestvére egyenlőre magán viseli az elmúlt évtizedek viszontagságainak lenyomatát.

UPDATE: a 2010-es évek közepén, az iker épület másik felével együtt, az addig szürke szobrot is lefestették.

Feles Elek műlapja


Kapcsolódó
Ábrándos Szűz
Kapcsolódó
Ábrándos szűz

Cím alapján hasonló

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

2011
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
97025
Feltöltve
2011.10.15. 22:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 11.10.15. 22:04
2011

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
97026
Feltöltve
2011.10.15. 22:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ35/10 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 11.10.15. 22:11

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
97027
Feltöltve
2011.10.15. 22:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 11.10.15. 22:11

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

2019
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386082
Feltöltve
2019.12.01. 22:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/20 • 137mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.12.01. 22:10
2019

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386083
Feltöltve
2019.12.01. 22:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/40 • 8.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.12.01. 22:11

"Szűz kétszer" c. alkotás fotói

Hegedűs Gyula utca 35/a-b
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
386084
Feltöltve
2019.12.01. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 19.12.01. 22:12
Hegedűs Gyula utca 35/a-b
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.07.02. 17:53
Megérintettem a "Szűz kétszer" alkotást
19.12.01. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Szűz kétszer" műlaphoz
19.12.01. 22:11
1 új fotót töltöttem a "Szűz kétszer" műlaphoz
19.12.01. 22:10
1 új fotót töltöttem a "Szűz kétszer" műlaphoz
18.10.25. 15:30
Megérintettem a "Szűz kétszer" alkotást
14.12.15. 10:48
A "Szűz kétszer" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.16. 19:41
Feles Elek publikálta "Szűz kétszer" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.