A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei
hogy a magyar katonai nevelésnek az ország határain belül is legyen (intézményesült) otthona, nemzeti hadi iskolája.
A volt Ludovika Akadémia kétemeletes, neoklasszicista épülete annak a Pollack Mihálynak tervei szerint épült (1830-1836 között) akinek munkái az 1838. évi nagy árvíz előtti Pest arculatát döntően meghatározták.
A kor szokása szerint nemcsak tervezője, hanem kivitelezője is volt épületeinek.
Az épületkomplexum bővítését és átalakítását Kauser József végezte 1880-ban!
..."A Ludoviceum központi épülete puritán, felesleges díszítéseket nélkülöző, 2 emeletes objektum. A főépület 3-5-7-5-3 ablaktengelyes, a középső és oldalrész középrizalitját 6 pillérrel, oromzattal és kerek ablakokkal képezték ki; főkapuja mellett 2 hadi-jelvényes medalion található. Az épületegyüttes kápolnája, oltára, és díszítőszobrászata Uhrl Ferenc munkája (1838). A Ludoviceum kápolnáját megújítása után 1918. VIII. 17: szentelték fel ismét.
Az Akadémia épületét a háború után átépítették, a kápolnát raktárrá alakították. A Ludovika kertjében lévő szobrokat eltávolították, később a legtöbbjüket eredeti helyére helyezték vissza".
Forrás:http://www.transylvaniatrust.ro/dok/tusnad/Bende.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Kir%C3%A1lyi_Honv%C3%A9d_Ludovika_Akad%C3%A9mia
http://hg.hu/cikk/epiteszet/13769-tisztkepzo-mozi-muzeum-egyetem-a-ludovika-sztori
https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:Ad_8Z7F2e0oJ:www.honvedelem.hu/container/files/attachments/27687/08_ludovika_hetedik_fejezet.pdf+LUDOVICEUM+homlokzati+szobrai&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESjPQWAEe6sD7NsUv3bEBBQZ57Gz-BMRC2R_d5qlUSS2NOgsAv245kRqWDLYuUAPg0YIfz_qNntA0ObD8r9nUZ0PBd5yFQSeqgiYF9_an7holdkkVWmZ4DtZnSMtfflBs0CltZNW&sig=AHIEtbRl-_Ox3dBkNfRa0bacC8lw2h8NNg
http://jozsefvarosanno.ucoz.com/index/ludovika_akademia/0-78
https://docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:TNPsc7SVmd8J:www.honvedelem.hu/container/files/attachments/27687/07_ludovika_hatodik_fejezet.pdf+LUDOVICEUM+homlokzati+szobrai&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEEShejAz9vVvx2LbQ9qsISAJhjnnwEI_52UBw0Nj_RjnZpfZygDbjIcFTZ9R0EwuuJDkYSf2rzqjZDFXHWgIKZgr61DnIMZJGziK2XxShjrzkfuUA_MSnljZ3fvGnSLaZa15MQGxC&sig=AHIEtbQ-040d70c7ct874uEH_WhDL5khjw
2014. március 31-én adták át a Ludovika felújított épületét.
„Eredeti formájában állították helyre a homlokzatot, a nagyvonalú lépcsőházat, a dísztermet, a kápolnát, az elesett ludovikásoknak emléket állító Hősök folyosóját és a magyar vármegyék címereivel immár teljesen körülölelt belső udvart”. A megújult épületbe beköltözött az Egyetemi központ, a Központi Könyvtár valamint a Nemzetközi Intézet.
http://epiteszforum.hu/atadtak-a-ludovika-foepuletet
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/ludovika-kiadvany.original.pdf
![](/tagok/ce1e90071a16f327c6826a2b0f892f7b_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e2b72ab39ef55743d9426028f3660183_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ110/10 • 1/500 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/db41c12429e68b9f03f9a4b0bb98aeee_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ90/10 • 1/320 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/772c6d06fe7f61d3fa80fff1b1e9d1aa_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2b4c5bc49aef73470d7c07b3910600c0_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ140/10 • 1/100 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/52a5d0c2b4ced5fc3680ee8e7eb09bb2_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/160 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/824b0cb8f868cce8eb55a9f8ad507098_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/97d0d20755b8f1543bc86fbc76bbb7cd_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b6d583d7bbadc0813aab7a3ecf80e0a1_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1b1050b73979c4643dd789149a2d154_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/2000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b59933b2637c66187101c44f5b12da5c_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/640 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/80ab6918fe5c74e2669c32d4d0bcf541_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/640 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/04ee5ae7078b3f3d354178fc72e38dfc_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fbd91cce21ea1a639b38e931d582af04_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/291a71f524d968284742589f232e5d87_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/697d603835dba4187111917d361b2c6a_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5df3823b026813a8b327fd3b0e334261_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6fb25e1884e60a201b94ee72ddc6bf28_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/420 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/784a458c82fc7396c18fb08bdc5d8f8c_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/480 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/98a165a11cf14bf1a83b24ccaec09de9_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/640 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/64b69026ecceb9ac843304a809d3722b_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/900 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/942bf08f1e71e918e7e294594631989b_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/340 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe628576034b-ad83dcd31029cd9c2438dcec_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/420 • 126mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe6285763d09-2148c5cc60a6d20dfbcb9227_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/750 • 32.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe628576677a-614748370fbdac1c4026a86e_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/680 • 19.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe628576d5ea-c55c553673c1a8bcdcd7268d_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/550 • 74.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe62857708fe-7d714d5ab3aa1c23e69684b4_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/400 • 126mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe6285772591-9be740f8989d0ab8fe742010_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/280 • 94.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe62a6eca0a3-30317ec408dd3a9b577c4470_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/480 • 115.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe62a6ed152e-8b7fe61df232cb04a9a65aa5_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/640 • 14.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a16235-5fe62a6ed3d2b-47d765e78931782d3ccc5b23_4.jpg)
"A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületének díszítményei" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/480 • 126mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c6f1f88a904b12a77eecb70dc08b0260_4.jpg)