Ócsa, Falu Tamás utca 44.

Ócsa
Falu Tamás utca 44.
A könyvtár utcai homlokzatán, a bejárati járdától balra. Az utcai...Teljes szövegA könyvtár utcai homlokzatán, a bejárati járdától balra. Az utcai járdáról bokroktól kissé takarva is látható.Kevesebb szöveg

Avatás1981. november 10.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2011.10.11. 14:07
A költő volt háza a róla elnevezett 'Falu Tamás Városi Könyvtár'-nak ad otthont.
A 'Falu Tamás Városi Könyvtár' Ócsán a költőről elnevezett Falu Tamás utca 44. alatt található.
E ház falára készített 1982-ben ifj. Pál Mihály portrédomborművet a költőről.

Falu Tamás életéről, munkásságáról röviden:
http://www.ocsa.hu/index.php?content=intezmenyek_konyvtar

'Falu Tamás, polgári nevén Balassa Lajos 1881-ben született Kiskunfélegyházán. A Monor mellett lévő Vasad pusztán töltötte gyermekéveit, Monoron az elemi iskoláit végezte és Kecskeméten a református gimnáziumban érettségizett.
1900-ban Budapesten kezdett jogi tanulmányokat. Ebben az időben jelennek meg első írásai az Üstökös és a Borsszem Jankó című élclapokban. 1907-ben ügyvédi vizsgát tett és Monoron kapott közjegyzői állást.
1911-ben jelent meg Ősz című verse a Hét-ben és ezzel Dr. Balassa Lajos közjegyzőre, aki akkor kezdte használni a Falu Tamás nevet, felfigyelt az irodalmi közvélemény. Lassan bekerült az akkori irodalmi élet elitjébe. Kiss József személyesen buzdítja írásra, Juhász Gyula levélben dicséri meg megzenésített verseit. Közjegyzőként többször áthelyezték az ország területén.
1924. augusztusában nevezték ki Ócsára közjegyzőnek. 1977-ig, haláláig itt élt és alkotott.
Regényei: Hajnali mise, Majális, Vonatosok, Küszöb, Kicsinyesek, Nyolcvanas évek, Jánoska, A halottak is élnek, Öregek, Tiszta víz, Járásbíróék.
Verseskötetei: Költemények (Balassa Lajos néven), Óperencia, Padok zenéje, Csipke, A lélek mindenütt kihajt, Évek illata, A délutánból este lesz, Kikötő, Térzene, Téli kikötő, Vidéki állomások (gyűjteményes kötet), Versek, 'Ott születtem, ahol Petőfi és Móra.'

Pálékról:
http://www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?IDT=1448&ID=270
kectam
2019.09.11. 22:31
Születésének 100. évfordulóján avatták fel emléktábláját a könyvtár megnyitásának napján.
Források:
Kriszt György: Őcsán új könyvtár lesz Falu Tamás egykori házában - Pest Megyi Hírlap, 1981. november 10. 4. oldal -
https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1981_11/?pg=89&layout=s

Kapcsolódó
Falu Tamás

Cím alapján hasonló

"Falu Tamás" c. alkotás fotói Ócsa településről

Feltöltő
Azonosító
96603
Feltöltve
2011.10.11. 13:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.10.11. 13:15

96604

96606
Feltöltve
2011.10.11. 13:16

ocsovai andrás 11.10.11. 13:16

96605

96607

373557
Feltöltve
2019.09.11. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:53

"Falu Tamás" c. alkotás fotói Ócsa településről

Feltöltő
Azonosító
373558
Feltöltve
2019.09.11. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:53

"Falu Tamás" c. alkotás fotói Ócsa településről

Feltöltő
Azonosító
373559
Feltöltve
2019.09.11. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/125 • 19.2mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:53

"Falu Tamás" c. alkotás fotói Ócsa településről

Feltöltő
Azonosító
373560
Feltöltve
2019.09.11. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/125 • 19.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:53

"Falu Tamás" c. alkotás fotói Ócsa településről

Feltöltő
Azonosító
373561
Feltöltve
2019.09.11. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/40 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.11. 20:53
Összesen 10 fotó

Műlap története

3 perce
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
1 órája
5 új fotót töltöttem a "Falu Tamás" műlaphoz!
13.05.14. 11:26
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.05.14. 11:25
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.05.14. 11:22
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.05.13. 15:22
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.05.13. 13:56
A "Falu Tamás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.10.11. 14:07
ocsovai andrás publikálta "Falu Tamás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.