Porcelán díszítőplasztika

Kecskemét, Nyíri út 32.

Kecskemét
Nyíri út 32.
Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István...Teljes szövegKecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola belső udvarában, három hatalmas borókafenyő árnyékában rejtőzködik.Kevesebb szöveg

Felállítás1961


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szórád Péter
2011.10.10. 22:14
Az alkotó és műve ellentétes irányú fejlődésen ment keresztül. Gádor István kezdetben barokkos érzésű szobrokat formált, majd groteszk állatszobrok készítése után az absztrakt művészetek felé közeledett. Végül az egyszerű körzővel és vonalzóval szerkesztett konstrukcióknál találta meg kifejezésmódját.
Az iskola kertjében felállított díszítőplasztikája is a Zsolnai-gyárban készült porcelánelemekből felépített konstrukció. Alkotóelemeit szabályos körök és egyenes vonalak határolják. És akkor jött a természet, és néhány évtized alatt szürreálisan romantikus környezetet varázsolt a közvetlen közelébe.

(Az alkotás megkeresésére természetesen Ády figyelemfelkeltő levelei ösztönöztek.)

Blogbejegyzések a műlapról
Gádor István: "életünkben mindenütt a szépség uralkodjék"
Aerdna blogja @ 2014.07.25. 09:19
„A természet tele van csodálatos szépségekkel, s a művészet feladata, hogy föltárja őket, felmutassa azokat a dolgokat, amelyek mellett az emberek általában elmennek. De ez önmagában kevés. Mesterséges környezetünknek, tárgyi világunknak is esztétikusnak kell lennie; mert végső célunk, hogy az...




Cím alapján hasonló

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96559
Feltöltve
2011.10.10. 20:53
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 20:53

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96560
Feltöltve
2011.10.10. 20:54
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 20:54

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96561
Feltöltve
2011.10.10. 21:04
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ5/1 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:04

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96562
Feltöltve
2011.10.10. 21:06
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/20 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:06

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96563
Feltöltve
2011.10.10. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:08

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96565
Feltöltve
2011.10.10. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:10

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96566
Feltöltve
2011.10.10. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/25 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:12

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96567
Feltöltve
2011.10.10. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:14

"Porcelán díszítőplasztika" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
96568
Feltöltve
2011.10.10. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.10.10. 21:16
Összesen 9 fotó

Műlap története

11.10.10. 22:14
Szórád Péter publikálta "Porcelán díszítőplasztika" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.