Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára
Várkörút
A mű két részből áll, egy domborműből és egy hozzá tartozó táblából.
A dombormű felirata: ALBA REGALIS RECVPERATA 9/19 MAY 1688
A tábla felirata: A város visszavételének 300. évfordulóján állították Székesfehérvár lakói.
A város török alóli felszabadulása 1688-ban következett be: gróf Zichy István vicegenerális 1687. október 17-én visszafoglalta Csókakőt, majd még ebben az évben Battyán, Palota elfoglalása következett. Battyánban a török őrség harc nélkül feladta a várat. Székesfehérvárt ezzel körülzárták, majd 1688. május 4-én gróf Batthyány Ádám tábornok átvette a parancsnokságot és visszafoglalták a várost.
A domborműn látható sugárzó nap ábrázoláson a város középkori várát láthatjuk. A 'hét ágra' sütő nap talán azt fejezi ki, hogy végre felvirradt a nap, és a város felszabadult a török uralom alól.
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 181. o.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1e76a35b495c0aa6e0664b1cf92bdb1_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4cb9144c0cadcf7b18731c70c1f518ba_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2f650062de55d24c7c498424bcc07947_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9f5ffe6c68f5ff1a6dc6b8b870ea835f_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d20be35a698e9c73c991030b010be63b_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7c6a4d7f3637d77ac9b06ab9f8721c61_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dda83ab33b30d91d2c840106ed99f09a_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa1ad66e7cc7fbdccd2d1693f56df14a_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3f5bbfb7e1cb45d5d363dab896181149_4.jpg)
"Emléktábla a török kiűzésének 300. évfordulójára" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d6eb15fb866a1fd217bb43656b36f6e3_4.jpg)