Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány
ELTE TTK épületénél kialakított pihenő parkban

Felállítás1995


Cedrus
2011.10.05. 20:02
Szanyi Péter szobrászművész honlapján találkoztam először az általa megalkotott Carpe diem-mel. A kíváncsiságom hajtott, hogyan nézhet ki a valóságban. Minden piros színre felfigyeltem, végül az épületből az üvegajtón keresztül láttam meg egy kicsi piros színt, amelyről már úgy gondoltam nem lehet ez is virág. Kisietve az épületből egy beugró kis pihenőpark közepén van elhelyezve a 'nagy mű'.

Az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint: Carpe diem (latin) jelentése, használd ki a pillanatot! (a.m. szakaszd le a napot; Horatius szállóigévé vált kifejezése.
A három vékony lábon álló, felfelé törekvő 6 méter magas, hegesztett acél élénk piros színével hívja fel magára a figyelmet. Ragadd meg a napot, élj a mának, élvezd az élet minden pillanatát, de találd meg az arany középutat ...
További linkek
Szanyi Péter honlapja http://www.szanyipeter.net/index.php

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Carpe diem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96223
Feltöltve
2011.10.05. 19:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.05. 19:22

"Carpe diem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96224
Feltöltve
2011.10.05. 19:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ38/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.05. 19:24

"Carpe diem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96225
Feltöltve
2011.10.05. 19:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.05. 19:26

"Carpe diem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96226
Feltöltve
2011.10.05. 19:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.05. 19:27

"Carpe diem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96227
Feltöltve
2011.10.05. 19:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.10.05. 19:28
Összesen 5 fotó

Műlap története

17.02.13. 18:33
Megérintettem a "Carpe diem" alkotást
15.10.13. 17:01
Megérintettem a "Carpe diem" alkotást
11.10.05. 20:02
Cedrus publikálta "Carpe diem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.