Budapest, XI. kerület, Műegyetem rakpart 3.
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Műegyetem rakpart 3.
BME 'K' épület, I. em. Díszterem bejárata mellett

Avatás1999. március 1.
Avatás1912. május 7.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2011.09.29. 22:08
"A Budapesti Műszaki Egyetem létrejöttének története szoros szálakkal kötődik József Nádor nevéhez. A nádornak tevékeny szerepe volt a XIX. században a korszerű mérnökképzés megteremtésében Magyarországon. 1846-ban, nádorrá választásának 50. évfordulóján róla nevezték el az újonnan létrehozott Ipartanodát, melyet egyesítve a II. József által, a budai királyi egyetem keretén belül, 1782-ben alapított Institutum Geometricum-Hydrotechnicummal, 1871-ben létrejött a Budapesti Műszaki Egyetem. Néhány évtizeddel később egyetemünk, és a hálás utókor gyűjtést rendezett József nádor mellszobrának felállítására. A szobrot 1910. április 13-ra Turi Jobbágy Miklós szobrászművész készítette el. A szobor ünnepélyes felavatására 1912. május 7-én került sor, ekkor helyezték el az őt megillető helyre, a Műegyetem aulájába.

Sajnos, a műalkotás a második világháború idején eltűnt az aulából, és csak jóval később, 1997-ben bukkantak rá egy véletlen folytán egyetem pincéjében. Az öröm nem lehetett teljes, hiszen a márvány fej és nyak az idők folyamán elveszett.

A szobor újjászületett. Bodó Csaba szobrászművész megbízást kapott, hogy restaurálja a műalkotás megmaradt részét, ugyanakkor készítsen új fejet. Az ifjú művésznek, (aki mellesleg a könyvtárban raktárosként keresi a betevő falatot) egy régi fotó fénymásolata a modellje. Embert próbáló feladat. Reméljük, e szoborral kapcsolatban Turi Jobbágy Miklós nevével együtt a művet újraalkotó Bodó Csaba nevét is megőrzi az emlékezet. A szobor felavatása 1999. március 1-jén" volt. /Forrás: http://www.jm.bme.hu/archiv/jm1999-02/cim01.html

Habsburg József nádor (Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich; (Firenze, 1776. március 9.– Buda, 1847. január 13.), német-római császári herceg, osztrák főherceg, magyar királyi herceg, császári-királyi tábornagy (k.k. Generalfeldmarschall), 1796-tól haláláig Magyarország nádora, a Habsburg-ház ún. magyar vagy nádori ágának megalapítója.
További linkek
József nádor http://hu.wikipedia.org/wiki/József_nádor

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95661
Feltöltve
2011.09.29. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/13 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:40

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95662
Feltöltve
2011.09.29. 21:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ40/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:41

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95663
Feltöltve
2011.09.29. 21:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ33/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:42

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95664
Feltöltve
2011.09.29. 21:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ29/10 • 1/10 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:43

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95665
Feltöltve
2011.09.29. 21:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ29/10 • 1/10 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:44

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
95666
Feltöltve
2011.09.29. 21:44
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 21:44

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Az épületben elhelyezett emléktábla
Feltöltő
Azonosító
95668
Feltöltve
2011.09.29. 22:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ30/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.09.29. 22:06
Az épületben elhelyezett emléktábla

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
143733
Feltöltve
2013.07.23. 15:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.23. 15:43

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
143734
Feltöltve
2013.07.23. 15:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ28/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.23. 15:44

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
143735
Feltöltve
2013.07.23. 15:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.23. 15:45

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
143736
Feltöltve
2013.07.23. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.23. 15:46

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
143737
Feltöltve
2013.07.23. 15:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX10 IS
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.07.23. 15:47

Archív fotók

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

"AZ ORSZÁGOS MÉRNÖKGYŰLÉSRŐL
GRÓF SERÉNYI BÉLA KERESKEDELEMÜGYI MINISZTER BESZÉL.
(Közte és gróf Apponyi Albert közt ő Felsége képviselője, Miksa főherczeg ül.)"
Feltöltő
Azonosító
158662
Forrás
Vasárnapi Ujság 64. évf. 27. sz. (1917. julius 8.) - epa.oszk.hu
Évszám
1917
Feltöltve
2014.03.03. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.03.03. 16:03
1917, Archív felvétel
"AZ ORSZÁGOS MÉRNÖKGYŰLÉSRŐL GRÓF SERÉNYI BÉLA KERESKEDELEMÜGYI MINISZTER BES...Teljes szöveg"AZ ORSZÁGOS MÉRNÖKGYŰLÉSRŐL
GRÓF SERÉNYI BÉLA KERESKEDELEMÜGYI MINISZTER BESZÉL.
(Közte és gróf Apponyi Albert közt ő Felsége képviselője, Miksa főherczeg ül.)"Kevesebb szöveg

"József nádor" c. alkotás fotói Budapest településről

AZ ORSZÁGOS MÉRNÖKGYÜLÉS B U D A P E S T E N A KIR. J Ó Z S E F - M Ű E G Y E T E M AUTÓJÁBAN. - Deutsch Mihály fölvétele
Feltöltő
Azonosító
158663
Forrás
Vasárnapi Ujság 64. évf. 27. sz. (1917. julius 8.) - epa.oszk.hu
Évszám
1917
Feltöltve
2014.03.03. 16:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.03.03. 16:10
1917, Archív felvétel
AZ ORSZÁGOS MÉRNÖKGYÜLÉS B U D A P E S T E N A KIR. J Ó Z S E F - M Ű E G Y E T E M AUTÓJÁBAN. - Deutsch Mihály fölvétele
Összesen 14 fotó

Műlap története

9 órája
Megérintettem a "József nádor" alkotást!
17.06.22. 08:01
Megérintettem a "József nádor" alkotást!
14.03.03. 16:10
1 új fotót töltöttem a "József nádor" műlaphoz!
14.03.03. 16:03
1 új fotót töltöttem a "József nádor" műlaphoz!
11.09.29. 22:08
Cedrus publikálta "József nádor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.